A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-04-01 / 4. szám

16 amijük van. Ezért azon voltak, hogy Jézust az útból eltegyék. Jézus viszont hagyta, hogy elfogják és bíróság elé állítsák. Ezzel elvesz­tette a tömeg bizalmát. Amikor pedig a római helytartó előtt állt és azzal vádolták, hogy lázítja a népet, mert messiás-királlyá teszi magát, Jézus csak annyit felelt, hogy az O országa nem a vi­lágból való, nem földi birodalom, hanem lelki. A helytartó nem értette meg ezt, mert nem érdekelte a lelki ország. A zsidó nép vezetői és a nép nagy része sem értette meg, sőt visz- szautasította Jézus lelki uralmát, mert ők csak földi messiásban, földi országban reménykedtek. De még a választott apostolok, Jézus leghűségesebb ba­Rátermett MISSZIÓS IMASZÁNDÉK bennszülött papság képzése J1 SZÁZADUNK pápáinak azoi. a körlevelei, amelyek a missziók ügyét tárgyalják, mind erőteljesebben sürgetik a pap­ság kellőképzését, általában is, de még hangsúlyozottabban a bennszülött papságra nézve. Nap­jainkban az a követelmény idő­szerűbb, mint valaha is volt. Mégpedig azért, mivel az eszmék és vélekedések rohamos változá­sai, amelyek annyira jellemzők korunkra, a lelkipásztoroktól nem csupán kiterjedtebb és ala­posabb tudást követelnek meg, hanem az értelemnek nagyfokú hajlékonyságát is. Ugyanis csak ez az értelmi "rugalmasság" ké­pesíti őket arra, hogy a felvető­dő új eszméket felfogják, kellően felülbírálják, a tévedéseket ki­szűrjék belőlük, és így az igaz hitet egyrészt korszerűen, de mégis mindig helyesen és csorbí­tatlanul hirdessék híveiknek. AZ ÉRTELMI RUGEKONYSAG kifejlesztéséhez a papnövendé­keknek el kell sajátítaniuk a ké­pességet az egyház tanításának világos, közérthetőkifejtéséhez, ugyancsak a jártasságot az éssze­rű vitatkozás művészetében, va­lamint azt a nem könnyen meg­szerezhető ügyességet, amely lehetővé teszi, hogy hozzáalkal- m azkodj anak m ások gondolkodás- módjához anélkül, hogy emiatt a vallási igazságok csorbát szen­vednének. • NYILVÁNVALÓ, hogy a papnö­vendékek ilyen céltudatos kikép­zése igen nehéz feladat, amely nevelőik és tanáraik részéről ki­vételesen nagy türelmet és első­rangú szakmabeli tudást kíván meg.

Next

/
Thumbnails
Contents