A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-04-01 / 4. szám
17 rátái sem fogták fel ezt könnyen. Ők márazok közé tartoztak, akik elfogadták, hogy a messiási ország lelki birodalom; remélték, hogy általa az igazi Isten imádása az egész világon el fog terjedni, de még ez a reménységük is kapcsolatban volt önző, földi vágyaikkal. Ennek egyik példáját olvashatjuk Máté evangéliumában, amikor János és Jakab apostolok, az anyjukkal együtt Jézushoz mentek és az anya leborult Jézus előtt és kérte; - 'Intézd ügy, hogy két fiam közül az egyik jobbodon, a másik baloldaladon üljön országodban". Jézus ezt válaszolta; - "Nem tudjátok, mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom?" Valakivel egy kehelyből inni annyit jelent, hogy annak jó vagy balsorsában osztozkodnak. Nyilvánvaló, hogy Jézus a balsorsra, szenvedésre céloz, de a két testvér inkább a dicsőségre számítva bátran kijelenti; - "Készek vagyunk". Jellemző, hogy ennek hallatára a többi tíz megneheztelt a két testvérre, és ezzel is elárulták, ők se értették meg Jézust, hanem akét testvér módjára emberi reményeket tápláltak szívükben, és János meg Jakab kérését becstelen konkurrenciának tekintették. Az igaz, hogy ők őszintén, odaadóan, sőt áldozatkészen ragaszkodtak Jézushoz, de reményeik még nagyon földiek, emberiek voltak. Nem értek még fel Jézus isteni magasságába, ahova pedig a Mester el akarta őket vezetni. Hiába magyarázta nekik Jézus, hogy az ő országában egészen más szellemnek kell uralkodnia, mint a világban. Az Isten országában a vezetőknek a többiek önzetlen, önfeláldozó szolgáivá kell lenniök és nem hatalmukkal, címükkel, dicsőségükkel kérkedő zsarnokoknak. Mert Jézus nem olyan Messiás-király, aki azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon, és váltságul adja oda életét sokakért. (Mt. 20, 20-28). Abban az órában az apostolok még nem értették meg ezt. Szívükbe annyira bele volt vésődve az a meggyőződés, hogy a messiási ország a dicsőség, és nem a szenvedés országa lesz, hogy hamar elfelejtették a komor szavakat. Még az utolsó vacsorán is versengés támadt közöttük, hogy melyikük nagyobb. (Lukács 22, 24-30). Amikor pedig elfogták Jézust, és keresztrefeszítették, az apostolok lelkét is eltöltötte a kiábrándulás, a kétségbeesés. Az emmauszi tanítványok húsvét reggelén így panaszkodnak; - "Mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt". Szentjános apostol többször isbevallja evangéliumában, hogy nem értették meg Jézus szenvedésének, halálának értelmét mindaddig, amíg Jézus el nem küldte a Szentlelket. Más szóval ez azt jelenti, hogy az emberi reményeinkből csak Isten kegyelmével tudunk felemelkedni az isteni remény magasságába. A szent remény
