A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
ló lesz maholnap a magyar kereszténység. A Megváltó születése utáni tizedik századátjárta akkor a római katolikus anyaszentegyház, amikor egy keletről jött nép késszé vált arra, hogy felvegye a ke- resztséget. Micsoda idők! A feudális anarchia százada ez, a "sötétségszázada", ahogy némi elnagyoltsággal keresztény egyháztörténészeink is jellemezni szokták. A római pápaság erkölcsi és szellemi vezető szerepe árnyék csupán, erkölcsileg és személyileg értéktelen figurák a pápai székben, szentségtörések, egyházi javadalmak árusítása. A már keresztény népek keleti határain pedig új népek jelentek meg, hogy feldúlják azt a kultúrát is, amit a szerzetesházak könyvtárai és szervezetei még őriztek. Európábanmilliókérezték úgy, hogy az ezredik év a világvégét, az utolsó ítéletet jelenti amegromlott emberiség felett. De akeresz- tények ismét kicsinyhitűeknek bizonyultak, akárcsak a galileai tavon az apostolok. A történelem viharában nem az elmerülés és a halál - hanem a bocsánat és a felszárnyalás várt a keresztény Európára. A keleti népek sorozatos megtérése, a pápaság erkölcsi és szellemi hatalmánakmegerősödése, akeresztény életrend megszilárdulása és két-három századmúltán egy páratlankultúra ki virágzásakövetkezett a káosz és a sötétség évtizedeire. Amagyar kereszténység is ezer évet élt meg azóta. Imádkozásban és küzdelmekben, dicsőséges sikerekben és rettenetes bukásokban eltelt századok állnak mögötte. Aztán olyan korok is, amelyek az egység végső szétesésével, majd a benső tűz és a hit kihűlésével, az egyházi szervezet megmerevedésével fenyegettek. Jöttek korok és a változó időkértelménekmegfogalmazása egyre inkább az egyházon, sőt a keresztény gondolkodáson kívül történt. A korszakok problé- máitolyan szellemek ragadták meg, amelyek már alig, vagy egyál-
