A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-03-01 / 3. szám
28 apologetikai érvet kovácsol a vezetésből, de aztán kitűnik, hogy az ateisták alatt a keresztényüldözés századaiban a keresztényeket értették. Mert, amíg a kereszténységről a hatóságok azt hitték, hogy az engedélyezett zsidó vallásnak egy változata, nem törődtek vele. De felfigyeltek azonnal rá, amikor a zsidóságtól elkülönült. Még inkább, amikor kitűnt, hogy nem egy nemzetiségnek a vallása, mert híveit abirodalom egész területén minden nép körében minden rétegből toborozza. Mert terjeszkedési igénye egyetemes. A hatóságok szerint az egyetemességnek az igénye az államrendet veszélyeztette. Az új vallás nem volt hajlandó megtűrni maga mellett a görög-római mitológia kultuszait, vagyis az államvallással fordult szembe. A pogány római államabszolutizmusban ez egyenlő volt a felségsértéssel, mert a keresztények a császárnak, mint istennek, a kultuszát, bálványimádásnak minősítették és megtagadták. A politikai egység szimbólumai voltak szerte a birodalomban Róma és a császár imádására emelt templomok és állampolgári kötelessége ellen vétett az, aki e templomok hivatalos szertartásain nem vett részt. A császárkultusz megtagadása felségsértésnek számított és e bűnével a vétkes elvesztette mindenjogát, hazaárulóként fogták perbe, ítélték súlyosbított halálbüntetésre, temetői jog sem védte holttestét. A hazaárulás és felségsértés vádjához más vádak is csatlakoztak. Különös, hogy az az állam, amely polgárjogot adott a sokszor félelmetes praktikákat űző keleti vallásoknak, a kereszténység ellen a varázslás, megrontás, egyszóval: a boszorkányság vádját is emelte. Hogy a törvény mint bánt el a boszorkányoknak minősített vádlottakkal? Tfizhalál, keresztrefeszítés, vadállatok vártak az áldozatra, ha az alsó néposztályhoz; kényszermunka a szardíniái ólombányákban, ha előkelő családhoz tartozott. Az elítéltekre tüzes bélyeget sütöttek. A tűzha- lál szenvedését megtetézték azzal például, hogy az elítéltet először szurokkal leöntötték, vagy avval, hogy lassú tűz fölött rostélyon sütötték. A szenzáció megszülte a maga szörnyeteggyermekeit is; a politikai vádak mellé erkölcsi vádak csatlakoztak abban a társadalomban, amelynek az erkölcsiséghez már semmi köze sem volt. Ezért helyeselhette Tacitus a Néró féle üldözést, mert szerinte is az állam csak a bűncselekményeket büntette. Aromái jogban a keresztény-tilalom büntetőtörvénykódexé terebélyesedett. Plinius, amikor Trajan császárnak megírja jelentését, egész sor keresztény pörröl számol be. Nerva óta ugyan tilos volt, hogy a rabszolga vádja alapján valakitpörbe fogjanak, de a keresztények esetében a rabszolga vádja is meghallgatásra talált. A keresztények ügyében népgyűlés keretében hozták az ítéletet és hajtották végre. Az ítélkezési napokon pellengérre állították a vádlottat. Nyíl-
