A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-03-01 / 3. szám

JO

a hegyes levelekkel majd kiszúrják a szemét. A szamárnak, ha szamár is, van már némi kis élettapasztalata. Tudja, hogy aki túl hevesen lengeti a pálmaágat, annak többé-kevésbé mindegy, kinek és miért lengeti. S az is megesik, hogy a pálmaág egyszerre csak fus- téllyá változik a kezében, és a lengetésből püfölés lesz. A szamár, ha jóval vénebb volna, olyan vén, hogy a régi próféták közül is hordott volna valakit a hátán, eltűnődhetne rajta, hányán fognak azok közül, akik most hozsannát kiáltoznak, pár nap múlva Barabbást kiáltozni. De sokkal fiatalabb, semhogy köze lehetett volna azokhoz a hajdani, haragos prófétákhoz. Viszi szelíden ezt a szelídet, hogy rövidesen letegye valahol Jeruzsálemben, aztán visszakocogjon abba a bizonyos "szemközti faluba", és többé sző se essék róla.

Jézus pedig, miután leszállt, bement a templomba, és "ott mindent jól megnézett", ahogy az írás mondja (s látott is egy sereg félelmetes "jaj"-ra valót, ahogy ugyancsak az írásból tudjuk), aztán "mivel már esteledett", visszament a tizenkettővel Betániába. "Ott töltötte az éjszakát", talán éppen a "poklos" Simon házánál, aki gyászos jelzőjét az ő dicsőségére viselte, hiszen neki köszönhette, hogy már nem volt poklos. Azt is tudjuk, hogy "vacsorát rendeztek a tiszteletére", alighanem Simonnál, és ott volt, vele egy asztalnál Lázár, akit föltámasztott (s akit persze el akartak tenni emiatt láb alól, lévénaföltámasztás tényének meghatékonyabb cáfolata, ha megölik azt, aki föltámadt), és ott volt Mária és ott volt a tizenkettővel Jűdás is, hogybotránkozva követelje a drága nárdus árát a szegények számára, nem tudva (vagy úgy téve, mintha nem tudná), hogy aki az asztalfőn ül és akit megvendégelnek, igazában már minden szegénynél szegényebb.

Tehát megvendégelték, aztán lepihentek, s aligha hihető, hogy másnap reggel étien engedték volna vissza Jeruzsálembe. Mégis, "amikor másnap eljöttek Betániából, megéhezett". Es jól akart lakni egy fügefáról, tavasszal, amikor még nem teremnek a fügefák. "Csak leveleket talált rajta, mert még nem volt fügeérés ideje". Hát akkor miért átkozta meg, hogy "senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé?"

Nem, mondják, nem azt az ártatlan fát átkozta meg. Az a fügefa - mondják - jelkép; a választott nép szimbóluma. Az is csak "leveleket" hozott, meddőd külsőséges törvénytiszteletet, a lélek belső gyümölcsei nélkül. S ha mondják, nyilván így is van. De a fügefa mégiscsak ártatlan volt, és mégiscsak elszáradt. Ártatlanul. Valóságosan, és nem jelképhez illően csak jelképesen. Mert hiszen másnap (egy jeruzsálemi nap és egy betániai éjszaka után), mikor ugyanott vitt el