A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-03-01 / 3. szám

II

az útjuk, "látták, hogy a fa tövestül kiszáradt".

Valóban olyan teljességgel ártatlanul? Csak hogy egy jelkép beteljesedjék? Jézus egy életnek, egy akármilyen életnek, akárcsak egy fügefáénakis, véget vetne egy szimbólum érvénye kedvéért?

Hagyjuk a szimbólumokat. Jézus nemcsak úgy "odament"ahhoz a boldogtalan fához, mint egy írástudó, aki éppen jelképet keres egy gondolatának. Betániában nyilván reggelit is kapott, Simontól, vagy Lázártól, és ha tőlük nem, hát mindenképpen Mártától, aki mindig fáradhatatlanul "sürgött-forgott" a sok házi dologban . A tizenkettőből egyetlen egyről sem mondja az írás, hogy "megéhezett" volna. Egyedül Jézus volt éhes. És azért ment oda a fügefához, mert éhes volt.

Mert mindig éhes. O az, akit soha nem lehet jóllakatni. Hiába tálalja elé Márta kamrája minden kincsét; ő felkel az asztaltól, kilép a házból, és máris éhes. Akit meglát, ahhoz odamegy, kenyeret kér tőle, egy korty vizet, egy jó szót, egy szem gyümölcsöt. Levelekkel nem lehet jóllakatni; sürgető kézzel hajtja szét a legszebb lombot is, és keresi a gyümölcsöt. Éhesen, mert éhes. S egy hitvány, össze- aszalódott galagonyaszem többet ér neki, mint a leggyönyörűbb babérlombozat.

Attól a fügefától se királyok asztalára való, leves és húsos gyümölcsöt várt. Csak egy kis igyekezetét; egy akármilyen fanyar, korcs gyümölcsöt. És eztnem kapta meg; ezt tagadta meg tőle leveleikövér díszében a fügefa. Nemegy jelkép. Az a fa, ha szabad így mondani, "személyesen". Nem átháríthatőan a dolgot másra, akár a választott népre. Nem népekről van szó, nem gyűjtőnevekről. Rólam, rólad, róla van szó, személyesen. Jézus sosem egy szimbólum zamatára kíváncsi. Jézus mindig az én személyes gyümölcsöm, a te személyes gyümölcsöd húsára, ízére éhes és szomjas. És mindig szomjas és éhes rá.

Az útmenténnem a választott nép jelképe áll. Én állok. Te állsz. Ó áll. Es ha semmivel sem tudjuk csillapítani ezt a szűnhetetlen éhséget és szomjúságot; nem egy "ártatlan fa" fog kiszáradni, a jelkép kedvéért, tövestül. Hanem én. Te. O. Személyesen.

Akkor is, ha még "nincs fügeérés ideje". Aki éhes, nem azt nézi, mikor van ennek az érési ideje, és mikor annak. Attól kér enni, akivel éppen találkozik. S akkor kell adni neki, amikor kér. Olyat és annyit, amilyen és amennyi éppen telik tőlünk. Es nem lehet arra hivatkozni, hogy most nincs, majd jöjjön érés idején, - Viharok, villámok, aszályok is vannak. Ki biztosítja azt a fát, hogy megéri az érés idejét?