A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-03-01 / 3. szám
8 ja, naponta áldozik, és nyelve mégis éles, mint a kard, mindenkit megszól, állandóan pletykázik, sőt még hazugságon is rajtakapták. Arról rendszerint abotránkozók nem beszélnek, hogy sajátmagukban sem vették észre a gyakori áldozás hatását, ha egyáltalán megpróbálkoztak vele valamikor. Ezeknek helytelen fogalmuk van az áldozásról, és olyasmit várnak el tőle, ami pedig nem jár vele. Krisztus a kenyér és bor alakjában adj a magát nekünk, hogy lelkünk tápláléka legyen. Ezért az áldozás hatását is összehasonlíthatjuk az étkezés hatásával. Ha valaki sokat eszik és iszik, attól még nem lesz sem egészséges, sem erős, - legfeljebb csak alaposan elhízik, s úgy megbetegszik, hogy egy szívszélhűdés végezhet vele. Ahhoz, hogy a magunkhoz vett táplálék izomerővé alakuljon át, használnunk kell izmainkat is a munkában, vagy a testgyakorlásban. Hasonlóképpen, lelki táplálékunk is csak akkor segíti elő erényeink kifejlődését, ha mi gyakoroljuk az erényeket. Táplálék nélkül erre képtelenek volnánk emberi erőnket felülhaladó fokban, az Oltáriszentség azonban képesít minket még arra is, hogy hősies fokban gyakoroljuk az erényeket. Kutassuk fel tehát, hogy mi az oka, annak, hogy mi nem áldozunk oly gyakran, mint amilyen gyakran arra módunk van? Utána pedig szüntessük meg az erkölcsi, vagy értelmi akadályokat, és használjuk fel Istennek ezt a pompás ajándékát lelkünk megerősítésére. Ennek az öntudatos katolikus életnek jellemátalakító hatását már itta földön tapasztalni fogjuk, igazán azonban csak akkor fogjuk felismerni értékét, amikor megérkezünk az örökkévalóságba Krisztus ígérete szerint: - "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élet van és én feltámasztom őt az utolsó napon". (Ján. 6, 54.) Minden szentség Néri Szent Fülöp még halálos ágyán is megőrizte jellegzetes humorát. Amikor érezte, hogy közeledik az órája, papot hívatott, hogy felvegye a szentségeket. Róma mellett egy kis faluban történt és éppen ott járt az egyházmegye főpásztora is. Maga sietett a nagyhírű és szentéletű papnak megadni a végső útravalót. Hozzákezdett a szent szertartáshoz és előzőleg a szokásnak engedelmeskedve, megkérdezte: — Részesültél-e minden szentségben, édes fiam, életed folyamán? — Nem, atyám, nem részesültem mindegyikben, — felelte Néri Fülöp teljes komolysággal. A püspök megütközve nézett rá. Hogyan, ez a szentéletű ember elmulasztotta volna valamely szentséget? Meg is kérdezte: — És melyik szentséget nem vetted fel, fiam? — A házasságot, atyám, — válaszolta szelíd mosollyal a haldokló.
