A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-03-01 / 3. szám
7 lyek az áldozókat gazdagítják, de Isten segíteni fogja őt abban, hogy bűnét minél előbb meggyónja és ismét áldozhassák. Az eddigi esetekben azért nem áldozhatott valaki, mert valamely súlyos bűn visszatartotta őt ettől. Sokkal többen vannak azonban, akik áldozhatnának, hiszen a megszentelő kegyelem állapotában vannak, és mégis távol maradnak az aldoztató rácstól. - Miért? Néhány száz évvel ezelőtt egy eretnekség támadt Európában, a janzenizmus, amely azt hirdette, hogy félő tisztelettel közeledhetünk csak az Oltáriszentséghez, és elrettentette az embereket a gyakori áldozástól. Aki a század fordulóján részesült hitoktatásban, még ki lehetett téve ennek a tévtannak, amely nem egy püspököt és papot is megfertőzött. De már X. Szent Pius pápa 1905-ben körlevelet adott ki, amelyben agyermekekkorai áldozását és a gyakori áldozást sürgette, s azóta ez a tanítás mindinkább átjárja a hitoktatást is. Azok azonban, akik kisgyermekkorukban téves hitoktatásban részesültek, esetleg nehezen tudják megváltoztatni felfogásukat öregkorukban, s megelégednek az évi egyszer-kétszeri szentáldozással. Kapcsolatban lehet ezzel a téves felfogással az a másik tévedés is, hogy mindig gyónásnak kell megelőznie a szentáldozást. Az egyház világosan tanítja, hogy noha a gyakori szentgyónás tanácsos, áldozás előtt csak akkor van szükség gyónásra, ha valaki súlyos bűnt követett el. Mások nem látják értelmét a gyakori szentáldozásnak, mert vallási képzettségük elakadt a gyermekkor színvonalán. Miután kikerültek az elemi iskolából, vagy a középiskolából, nem jártak vallási tanfolyamokra, nem olvastak jó katolikus könyveket és folyóiratokat. Hiányos tehát vallási tudásuk, nem elég az öntudatos, önálló felnőtt élethez. Ezen kellő önképzéssel, lelki tanácskéréssel lehet segíteniük. Akik túlságosan ráhagyatkoznak érze lm e ikre , azok szintén hamar abbahagyják a gyakori áldozást, mikor már nem érzik többé a vele járó áhítatot, ami kezdetben eltöltötte őket. Lélektani tény, hogy erős érzelmeket csak akkor tapasztalunk, amikor nagy ellentéteknek vagyunk kitéve. Ha valaki már harminc éve nem áldozott, és megtér, nagy élmény lesz számára ismét az áldozás. De ha harminc éven keresztül mindennap áldozott, akkor bizonyára nem járminden áldozása érzelmekkel. Szerencsére azonban az érzelmekre nincs szükségünk a jó szentáldozáshoz. Végül vannak, akik azért nem áldoznak gyakran, jóllehet megtehetnék, mert nem látják a gyakori áldozás hatását. Főleg nem látjákezta szomszédasszonyban, aki sok egyházi egyesület tag
