A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-03-01 / 3. szám

I

HA

fS/11

Fekete karácsony,fehér húsvét, fehér karácsony, fekete húsvét.

De csak a közmondásokban, s az időjárásra érvényesen. Mert a karácsony is, húsvét is mindig fehér, mindkettő öröm ünnepe.

De a húsvét örömét nagy szomorúság előzi meg. Azt a Krisztust, aki a földre jött mi miattunk, s aki egész életében értünkéit, emberek keresztre feszítették. Rettenetes a keresztfán meghalva és a sírban holtan látni azt, aki Istennek mondta magát. Oly rettenetes volt az apostoloknak is, hogy az elesettség sötétségéből csak üggyel- bajjal tudtak kibontakozni és eljutni a föltámadás bizonyosságába. De miutánez megtörtént, egész életükön át ennek hirdetői lettek, ez lett életük és hitük alapköve, s ezért haltak meg.

Emberek voltak ők is, azok vagyunk mi is. Es ha nekik kellett, nekünk is meg kell vívnunk harcunkat a föltámadás és a mi föltámadásunk hitéért. Mert főként ez az a pont, ami csak az észre támaszkodó ember számára botránykőül szolgál. Hogy lehet az újra élő, aki egyszer meghalt? De itt van ezrek és milliók hada, köztük egyszerű pásztorok és világnagyság tudósok, kik a fehér ünnep boldogságában menetelnek a föltámadt Krisztus húsvéti zászlója mögött.

Miért? Minden bizonnyal azért, mert belátták, hogy a föltáma- dás hite nélkül lehetetlen katolikusoknak lenniük. Hitünknek, Jézus és az apostolok tanításának, a szentírásnak annyira lényeges pontja ez, hogy ha kiiktatnék, az egész tanítás alappillérét döntenék ki.

Aztána bennünk levő "megistenülési" vágy miatt. Mikor Bachot hallgatjuk, s az angyalok énekét véljük hallani, mikor Michelangelo Pietáját, Fra Angelico látomásait, vagy az Isten díszítette csodála-