A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-12-01 / 12. szám
35 szer pedig cukorra kapott pénzén inkább Karennek vett valamit. A folyadék megszorításnak egy jó hatása is mutatkozott. Karen bénasága kissé javult, és kézügyessége növekedett ennek arányában. A képek kiszínezése már egészen jól ment neki, sőt anyja elkezdte vele a zongora-leckéket is. Másfél évi előkészítés után elérkezett Karen számára a bérmál- kozás ideje. Ennek ünnepélyessége vetekedett az első áldozáséval. A püspököt megkérdezték, hogy nem lenne-e megfelelőbb, ha Karent az áldoztatórácsnál bérmálná meg, de a püspök bölcsen azt felelte, hogy egy gyermek sem szereti a kivételes bánásmódot. Ő majd türelemmel megvárja, míg Karen a szentélyen keresztül elmegy az oltár előtt ülő püspökhöz. Egyik oldalán apja, másikon anyja fogta Karen kezét, és szép lassan valóban odament a püspök elé. Az nagy kedvesen fogadta és a bérmálás után külön áldását adta rá. Karen nagyon szeretett volna megtanulni írni, és mind neki, mind szüleinek nagy fájdalmat okozott, hogy ez mindeddig nem sikerült. Tanítónője váltig buzdította őket, ne adják fel a reményt, s ő is mindent megtett, de eredményt nem ért el. A ceruza kezelése sokkal nagyobb feladatot jelentett Karen számára, mint a mankóé. A szülők általában minden évben otthon töltötték a Szilveszterestéj ét. Miután a gyerekek lefeküdtek, Glóriával elbeszélgettek arról, hogy az utóbbi hét év alatt Karen mily nagy haladást tett minden tekintetben. Felmerült azonban bennük a nagy kérdés, hogy milyen jövő vár rá? Tud-e majd érvényesülni a világban, betegsége ellenére. A társadalom véleménye megváltozott-e már ebben a tekintetben? A betegek megsegítésére alakított társulatnak már 21 államban volt csoportja, sőt Kanadában és Dél-Afrikában is megszervezték. Nagytekintélyű egyének csatlakoztak hozzá, s mögöttük állt a film, távolbalátó és a rádió. De vajon a nagyközönség felfigyelt-e rájuk? Hamarosan erre a kérdésre is megkapták a választ. Januárban kis hirdetést tettek be egy nagy newyorki napilapba, s kérték az olvasókat, hogy küldjék be a karácsonykor kapott üdvözlőkártyákat a nyomorék gyermekekkel foglalkozó központoknak és iskoláknak. Hatvannyolcmillió kártya érkezett. Igen, a nagyközönség tudott róluk, és már szívébe fogadta őket. Az egyik rádió állomás előadást akart tartani a nyomorék gyermekekről és a szövegíró egymegbeszéltnaponKarenékhez ment anyagot gyűjteni. Amikor a tanítónő is megérkezett és bejelentették neki, hogy az anya is és a rádió kiküldöttje is szeretne résztvenni az órán, a tanítónő boldogan mondotta; - Nagyon örülök ennek, annál is inkább, mertma amúgyis meg akartam hívni a mamát az órára.. Ka- renen is látszott, hogy valami nagy meglepetést tartogat anyjának.
