A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

gyobb meglepetésben részesítette édesanyját. Egyedül men" ki a mellékhelyiségbe. Eddig mindig segítségre szorult. Sejthetjük ebből, milyen áldozatos szeretettel segítette őt édesanyja hosszú évekenke- resztül. Megfigyelte egyszer, mennyi időbe telik, míg Karen visszatér az ágyba. Félóránál többet vett igénybe.

Közben szépen haladtak a szervezkedéssel is és ez is mind több és több időbe került. Már megalapították az egész Egyesült Államokra kiterjedő szervezetet az agyszélhűdés áldozatainak segítésére. Csak New York államban 19 csoportjuk volt már. Minden munkát önkéntes alapon végeztek. Az első nemzeti nagygyűlést a következő év (1949) februárjára tervezték. Még sok munkára volt szükség ahhoz, hogy mind a szenvedők hozzátartozóinak, mind pedig a társadalomnak gondolkozásmódját megváltoztassák. A szülők és rokonok még szé- gyelték, hogy gyermekük beteg. Az emberek, akiknek halvány fogalmuk sem volt ennek a betegségnek mibenlétéről, állandóan bírálgat- ták a szülőket, bármit tettek is. Karen anyja is hallott ilyen megjegyzéseket: - Milyen anya az, aki magára hagyja gyermekét... - Állandóan utazgat, s nem törődik ^gyermekével... - Az ilyen gyermeket intézetbe kellene adni... - En nem engedem meg, hogy gyermekeim ilyen beteggel játsszanak. Ki tudja, mi okozta betegségét? - Általános volt a közfelfogás, hogy a gyermekek agyszélhűdése a szülők erkölcstelen életének következménye, és Isten büntetése.

A család autója végleg megbízhatatlanná vált, s ezért nemigen tudtak sehová sem menni. Annál nagyobb volt az örömük és meglepetésük, amikor 14. házassági évfordulójukra Karen anyai nagyanyja megajándékozta őket egy új autóval, egy kis Austinnal.

Az iskolaév megkezdése mindkét leány számára szomorú nap volt, egyikük sem mehetett még iskolába. Az eddigi házitanítónő is olyan beosztást kapott, hogy többet nem tudott jönni, és másvalakit jelöltek ki helyette. Amikör megérkezett az új tanítónő, Karen anyja nagy örömmel és meglepetéssel régi iskolatársát fedezte fel benne. Az új tanítónő és Karen kezdettől fogva pompásan megértették egymást, amit az is elősegített, hogy a tanítónő egyik testvére szintén agyszélhűdésben szenvedett, s így előtte nem volt újdonság az ilyen betegekkel való bánásmód.

Az írás megtanulása azonban sehogy sem sikerült Karennak. Anyja már fel akart hagyni a kísérletezgetéssel, és azt ajánlotta u tanítónőnek, hogy tanítsa meg Karent a gépírásra. Az azonbanhallani sem akart erről, s bízott abban, hogy végül Karen mégis megtanul kézzel írni.