A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-11-01 / 11. szám
20 A kis Jimmy már három és féléves volt, mikor labdájával betörte a szomszéd autógarázsának ablakát. Apja megmagyarázta neki, hogy ezt most meg kell fizetnie. - Rendben van, papa, add csak ide a pénzt, átviszem neki... - A te pénzedből kell megfizetned, - folytatta az apa - lássuk csak van-e rá elég a malacperselyben? - Nem, papa, nem, az cirkuszra kell nekem, - ellenkezett a kisgyerek. Az apa azonban nem tágított? - Az már nem a tied. Kitörted az ablakot, s most meg kell fizetned... Mikor a kicsi hangosan tiltakozott, az apa leült vele a gyerekszobában és türelmesen megmagyarázta neki a helyzetet. Nemsokára kijöttek s az apa odaszól az anyának: - Minden rendben van. Igazán értelmes gyerek korához képest. Már érti, hogy miről van sző... A kis Jimmy odaállt anyja elé; - Átmegyek a szomszédhoz és bocsánatot kérek tőle. Nem fizethetem ki a kárt a papa pénzével, az enyémet fogom odaadni neki a bankból... - Jő fiú vagy - dicsérte őt anyja. - Azután, folytatta boldogan a kisfiú, - amikor hazajövök, te adsz nekem pénzt a bankom számára... Igaza volt az apának. Korához képest nagyon is (értelmes gyermek volt Jimmy. Mária még mindig ágyban fekvő beteg volt. Karenre pedig újabb szenvedések vártak, mert a feszítővasak, amelyek lábujjától a vál- láig nyúltak, nem voltak pontosan elkészítve és súrlódásuk sebeket okozott. Háromszáz dollárba került ez a feszítőszerkezet, s mivel Mária betegeskedése is sok pénzt emésztett fel és az élelmiszerek ára is folyton emelkedett, nem tudtak már olyan gyakran leutazni az orvoshoz, mint azelőtt tették. Felkeresték az összes környékbeli helyeket, ahol ilyen feszítőszerkezeteket készítettek, de sehol sem tudtak segíteni rajtuk. Karen panaszkodás nélkül tűrte tovább a gyötrelmeket. Egyszer a tengerparton voltak a gyerekek és egy arra sétáló idős házaspár szóba elegyedett velük. A nő sajnálkozva mondta Ka- rennek: - Te szegény teremtés! - Karen rájuk nézett, mankójára támaszkodva. - Rettenetes lehet ezt a feszítőszerkezetet viselni! - tette hozzá a férfi. - Te szegény gyermeki - ismételte a nő.- Miért, kérdezte Karen.- Miért... ? miért?, hát, - mert... - akadozott a nő.- Én szerencsés vagyok, - mondta Karen, - Te nem érted az én helyzetemet. Látod, én látok, hallok, tudok beszélni, mint bárki más. Mama szerint jobban, mint sok felnőtt... Azutánkissé felemelve egyik mankóját, búcsút intett a zavarba jött házaspárnak: -Isten veletek! Karenmajdne n nyolc éves volt már, amikor meglepte édesanyját az első virág ;al, amit maga szakított le. Egy éjszaka még na
