A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

19 A SZERETET CSODÁJA 11. Karennél többször is jelentkezett mandulagyulladás, s ezért az orvos úgy látta, meg kell őt operálni. Márciusban elvitték a kórház­ba, és mivel egy kórházban sem fogadják szívesen a sokkal több á- polást és gondot igénylő nyomorék gyermekeket, Karen anyjafelaján- lotta, hogy éjjel-nappal leánya mellett marad. A kórház örömmel beleegyezett, de arról már elfeledkeztek, hogy ágyat is adjanak ne­ki, s így kénytelen volt székben tölteni az éjszakát. Szerencsére ez az újabb megpróbáltatás csak három napig tartott, s utána már haza­engedték Karent. Hazafelé menet megeredt az eső, és az öreg Ford autónak nem­csak a teteje ázottmár be több helyen, hanem a szélvédő üvegen be­lül is kb. ugyanannyi víz csörgött, mint kívül; az esőtörlők már rég­óta felmondták a szolgálatot. Az autó lámpája is gyengén világított már, az autóduda pedig nem működött. Az anya vezetett, nagy óva­tosan annál is inkább, mert a kocsi alja is lyukas volt, s valahány­szor nagy tócsán kellett áthajtania, fel kellett kapnia lábát, nehogy a befröccsenő víz nedvessé tegye cipőjét és megcsússzon a gázpedá­lon, vagy a féken. Szerencsésenhazaértek, s otthon kellem es meglepetés érte őket. Glória korábban jött haza a hivatalból és örvendetes színekben fel­díszítette Karen szobáját papírokkal és virágokkal. Még Karen babái is fel voltak díszítve, úgy várták kis úrnőjüket. Nemsokára rá Karen apai nagymamája megbetegedett, amihez szélütés járult és rövidesen meghalt. A gyermekek számára is nagy veszteség volt a kedves nagymamától való bűcsúzás, hiszen oly sok jót tanultak tőle. Néha a tragikus események humorosakkal vegyültek, mint ami­kor Karennek a lába beleszorult a speciális székbe, s anyja az épp belépő villanyóra kezelő és pénzbeszedő ember segítségét kérte, hogy szétfűrészeljék a széket és így megszabadítsák Karent a nagy fájda­lomtól. Mikor este a hazatérő apának beszámoltak hőstettükről, az megjegyezte két csavarra mutatva; csak ezeket kellett volna kicsa­varni, s mindjárt kiszabadult volna Karen lába.

Next

/
Thumbnails
Contents