A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

A csodálatos kenyérszaporitás (Vasárnapi olvasmány. ) Jézus néha elrejtőzik. Csónak­ba száll és "elhajózik", valami­lyen magányos, puszta helyre, "hogy egyedül legyen", vagy leg­följebb csak azokkal, akik a leg­közelebb vannak hozzá. Suhan a csónak a vízen, a magány felé, a magánymeghittsége felé. Az eve­zők csobbanása már a meghitt beszélgetések békéjét idézi. Jézus ül a csónakban, szemét le-lehunyja, pihenteti megfáradt emberségét. Akik eveznek, csak a vízzel törődnek. Nem látják a mozgást a távoli parton. Ezt a furcsa sürgést-forgást a magányosság messze kéklő ígéretében. "Mert a nép tudomást szerzett erről, és gyalogszerrel utána ment a városokból". Míg ők keresztben vágtak át a tavon, kényelmes evezéssel, addig a nép, kerülőkkel a parton, sietett arrafelé, amer­re a csónak orra irányult. Se ételt, se italt nem vittek magukkal; csak a bajaikat vitték és a betegeiket. Mentek köveken bukdácsolva és ho­mokba süppedezve, mert nem a lábuk elé néztek, hanem a tavon a hosszúkás fekete foltra, nehogy elvétsék az irányt, és hogy tüstént irányt változtathassanak, ha a csónak orra egy ujjnyit vagy egy arasz­nyit elmozdul. így aztán Jézus, "mikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott". Ott, és nem másutt. Nem száz méterrel odább, vagy egy mér­földdel messzebb. Pontosan ott, azon a helyen, ahol kiszállt; mint egy előre megbeszélt találkozáson. Mert aki "tudomást szerez" ado- logról, csalhatatlan belső tudomással, és elindul, fölserken ennek a távollétnek az intésére, egy hiánynak az ösztökölésére, és szemét a Távozóra függesztve szaporázza lépteit, az a Távozót egyszer csak közeledni látja, és sosem mulasztja el a pillanatot, amikor a távo-

Next

/
Thumbnails
Contents