A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

17

lodvaKözeledő kilép a partra. Mint ahogy nem véti el soha a találkozás helyét sem.

Talán ha előbb fölkészülnének, kenyeret sütnének az útra, élelmet csomagolnának, tömlőkbe vizet töltenének, kocsikat raknának meg és hordágyakat bélelnének szalmával a betegeknek, akkor talán ez a sok szaladgálás, igyekvés, gond elvenné az idejüket. Es talán az út is nehezebb lenne; kocsik torlódása, bugyrok elvesztése, gyerekek elkallódása, és más ilyen zavarok miatt; úgy hogy talán el is akadnának, el sem érkeznének a célhoz. És tudnák-e már egyáltalán a fejvesztette lótás-futásban, hogy hol van a cél?

De nem visznek magukkal semmit. Csak a betegeiket, vállon vagy ölben. Csak a gondjaikat, csak a névtelen kívánkozást a szívükben. Eszükbe se jut, hogy Jézus szeretne "egyedül lenni", és hogy esetleg a terhére lehetnek. Ülnek és várják, hogy a csónak orra a parthomokjábafúródjék. Olyanok, "mint a pásztor nélküli juhok"; és a juhnak sem jut eszébe, nincs-e terhére a pásztorának. Ülnek a parton, és a juhok szelíd, állhatatos erőszakosságával "lába elé rakják a sántákat és sok más beteget", akiket magukkal hoztak.

A Pásztor számára nincs magány, nincs egyedüllét. Mindenüvé utána mennek; mire a partra lép, már várják. És soha nem kérdezik tőle; - "Uram, nem vagy fáradt? Nem akarsz egy kicsit pihenni?" Mindenütt csupa jajgatás, könyörgés, kiáltás, sürgetés, mindenütt csupa "gyógyíts meg"! és "nézz rám! " és "könyörülj rajtam", és legfeljebb néha hálálkodás és ujjongás, hogy "meggyógyultam!" és "látok!" és "járok!", esetleg az, hogy "hála Néked"" és "dicsőség Neked"!, és "áldassék az öl, melyben fogantál! "; de soha, sehol, senki nem emeli ajkához leprától gyógyult ujját, hogy "legyetek csöndben, legyetek türelemmel, az Úr fáradt, vigyázzunk, őrizzük álmát! "Sehol semmi, a végső magányig. A tökéletes egyedüllétig a szenvedésben. Addig nincs számára magány. Addig nincs számára egyedüllét.

Csak az, hogy mindig készen álljon és gyógyítson, tanítson, orvosoljon. Hogy "barátságosanfogadja őket"; és "sajnálja őket", amiért majd ugyanazok kiáltják ugyanazon a hangon "feszítsdmeg! '-et, akik most "ámulnak és magasztalják Izrael Istenét".

És mert most gyógyít és szenvedést szüntet, azok, akik közül majd egy sem fog osztozni vele a szenvedésben, ha eljön az óra;- azok most mind "kitartanakmellette", pedig már múltán a nap - az első, vagy a harmadik - és 'későre jár az idő".

Akkor hozzálépnek tanítványai és "figyelmeztetik". Azt ajánlják