A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-11-01 / 11. szám
4 Szabó Ferenc, S.J., Róma INGMAR BERGMAN avagy „hallgat az Isten” Ingmar Bergman, egy svéd lelkész fia, 1918-ban született. Már egészenkorán a színház felé fordul figyelme; előbb mint amatőr, később a stockholmi opera rendezőjének asszisztenseként foglalkozik a színházzal. 1944-ben találkozik Alf Sjöberggel, aki megismerteti a filmművészettel. Bergman még egy ideig a Királyi Színház rendezője, de 1945-től kezdve filmeket is kezd rendezni; csakhamar saját maga írj: forgatókönyveit és sorra alkotja az egyre jobb filmeket. Mintegy tíz éven át Svédországon kívül alig ismerik nevét. 1956-ban tűnik fel a Cannes-i fesztiválon "Egy nyári éjszaka mosolyai" című filmjével. Azóta pályája egyre felfelé ívelt. Ma a legnagyobb filmrendezők közé tartozik. Bergman művében három nagy tematika-csoportot különböztethetünk meg: a) Az ifjúság problémái a felnőttek világával szemben. Bergmannál az ifjúság nem szociális követelésekkel lép fel, mint megannyi mai filmben. Általában az élettel szemben tanúsított erkölcsi magatartásról van sző. Bergman bemutatja a tisztaságot szomjazó, de meggondolatlan és öntudatlan fiatalokat. E fiatalok azt az életlendületet képviselik, amely mindig megújul és amely még nem ismeri a halált. Ifjú hősei optimizmussal keresik helyüket az életben, a társadalomban, észre sem véve azt, hogy nem kiegyensúlyozottak. b) 1949. után egy új témakörrel bővül Bergman világa. Most már a felnőttek iránt is érdeklődni kezd. Mindenekelőtt a szerelmi pár, vagy a házaspár érdekli. A férfi és a nő kapcsolata, szerelme és a szerelem törékenysége. Sokszorvala- milyen külső esemény következtében váratlanul felbomlik az egység. A felnőttek tudatában vannak helyzetük állhatatlanságának; de legtöbbször nincs elég energiájuk, hogy újrakezdjék elrontott életüket. Inkább folytatják reménytelenül az üressé vált közös életet; egyesek csak a múlt eml íkeiből élnek, mások minden erejükkel mesterségüknek élnek.
