A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
18 nos ez a gyom mélyen a húsunkba ereszti le gyökerét, úgy hogy a kertész munkája kegyetlen mesterség. Mégis, végeredményben a mag önmagától növekszik. Eljön a nap, mikor a lélek Istené lesz, amikor nemcsak beleegyezik, a szeretetbe, hanem igazában, hathatósan szeret. Ekkor aztán neki is át kell hatolnia a világegyetemen egészen Istenig. Egyedül Isten képes szeretni Istent... Isten szere- tete áthaladt a tér és az idő végtelenségén keresztül egészenhoz- zánk. De hogyan teheti meg visszafelé az utat, amikor a véges teremtménytől indul el? Amikor a lelkűnkben elültetett isteni szeretet magja kifejlődött és fává növekedett, hogy tudjuk visszavinni azt, mi akik lelkűnkben hordjuk, visszavinni eredetéhez, megtenni visz- szafelé az utat, áthatolva mérhetetlen térségeken, megtenni azt az utat, amelyet Isten tett meg hozzánk jövet? Ez lehetetlennek látszik, de mégis van egy lehetőség. Ezt a módot jól ismerjük. Tudjuk jól, hogy ez a fa, amely bennünk növekedett, ez a szép fa, amelynek ágain az ég madarai fészket raknak, mihez hasonlít. Tudjuk, hogy melyik a legszebb fa. "Nincs erdő, mely hozzá hasonlót termett"("nulla silva talem profert, fronde, flore, germine... ") Valami, ami még az akasztóiénál is szörnyűbb, íme, ez a legszebb fa. Ennek a fának a magját rejtette el Isten bennünk, anélkül, hogy tudtuk volna, miféle mag. Ha tudtuk volna, nem mondottunk volna igent az első pillanatban... A legfontosabb az, hogy tudjuk; a szeretet beirányulás és nem lelkiállapot. Ha ezt nem tudja valaki, a kétségbeesésbe zuhan, mihelyt szerencsétlenség éri. Az, akinek a lelke Istenre van beírányítva, amikor szegek járják át, magának a világegyetemnek a középpontjára van felszögezve. Ez az igazi centrum nem középen van, ez a tér és az idő fölött van, mert Isten túl van az időn és a téren. A téren és az időn túlmutató dimenziókban szeg járta át a teremtést; áthatolt azon a vastag rétegen, amely a lelket elválasztja Istentől. Ebben a csodálatos dimenzióban a lélek képes, anélkül hogy elhagyná azt a helyet és időpontot, amelyhez teste köti, képes áthatolni a tér és az idő teljességét és eljutni az Isten jelenlétébe. Ekkor a teremtés és a Teremtő találkozási pontján van a lélek. Ez a kereszteződési pont a Kereszt két ágának metszőpontja. Szent Pál talán ilyesmikre gondolt, amikor ezeket írta az Efezusiaknakt ... "Verjetek gyökeret a szeretetben, hogy föl tudjátok fogni, mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység, és hogy megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét". (Ef. 3, 17-19.)
