A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
19 A gondviselés örök rendelkezése folytán, amikor valaki az igazság és az igazságosság szellemében cselekszik, minden egyes tettét a szépség fénye ragyogja be. A szépség a legfőbb evilági misztérium. Villámfény, mely fölszítja figyelmünket, de semmivel se biztosítja annak tartósságát. A szépség örökösen ígér, és soha nem ad semmit; étvágyat támaszt, de nincs semmi tápláléka a lélek ama része számára, amely itt a földön igyekszik jóllakni. A szépségnek egyedül a lélek ama részére van tápláléka, amely arra született, hogy nézzen. A szépség fölkelti a vágyat s ugyanakkor világosan érezteti velünk, hogy nincs benne semmi megkívánni való, hiszen mindenek- fólött ragaszkodunk ahhoz, hogy semmi meg ne változzék benne. Ha nem keresünk kibúvókat e kínzó gyönyörűségből, mit a szépség rakott ránk, a vágy fokról fokra szeretetté változik és megjelenik bennünk a tiszta és ingyenes figyelem csírája. Amennyire riasztó lehet a szerencsétlenség olyannyira egyedural- kodóan szép a szerencsétlenség igaz kifejezése. Példa rá, még az újabb századokból is, a Lear király, a Nők iskolája, a Phédra, Villon költeményei, de még inkább idézhetnénk Aiszkülosz, Szophoklész tragédiáit, és még inkább Iliászt, Jób könyvét, a népköltészet néhány darabját; és még inkább az Evangéliumok szenvedéstörténetét. Szépség ragyogja be a szerencsétlenséget a szeretet és igazságosság szellemének fényében, ami egyedül teszi lehetővé, hogy az emberi gondolat meglássa és meg is fogalmazhassa - úgy, ahogy van - a sze- renc s é tlens égé t. Ha csak töredék kifejezhetetlen igazság húzódik is meg a szavakban, anélkül, hogy tartalmaznák a teljes igazságot, mi ihlette őket, maga a szavak rendje oly tökéletesen kapcsolódik az igazsághoz, hogy mindenkit, aki vágyódik rá, részesíti benne. S valahányszor ez megtörténik, szépség ragyogja át a szavakat. Mindaz, ami tiszta szeretetből ered, a szépség fényétől világos. A szépség érzékelhető - bár igen zavarosan és hamis utánzásokkal keverten - annak a cellának mélyén is, hol minden emberi gondolat raboskodik kezdetben. Kitépett nyelvével az igazság és az igazságosság nem reménykedhet más segítségben, egyedül az övében. De neki sincs nyelve; ő se beszél; a szépség se mond semmit. De van hangja a hívásra. Hát szólít vele és mutatja az igazságot és az igazságosságot, kiknek még hangjuk sincsen. Ahogy egy kutya vonít és hívja az embereket gazdájához, ki aléltan hever a hóban. A szépségről
