A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
7 felé és még ki sem lehet venni a messzeségben, de aki kiáltott már látja a belső szemével. Valami éhségnek és szomjúságnak a szemével, amiről nem is tudhat, aki még sosem volt szomjas és éhes. Az emberek visszamennek a ház hűvösébe, azt hiszik, a kiáltó megháborodott. A kiáltó azonban tudja, hogy nála senki nem lehet józanabb. Tudja, hogy akinek kiáltott, már közeledik. Azért közeledik, mert kiáltva hívta? Vagy azért hívta kiáltva, mert már közeledik? A kettő együtt van, szétbonthatatlanul: a hívás, és a közeledés. Aki megérzi a közeledést, kiált. És Aki meghallgatja a kiáltást, közeledik. Előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor találkoznak. Amikor a Mester "betér a faluba". A falunak nincs neve; de a poklosain kívül mégis tudunk valamit róla. Azt, hogy "határvidéken" fekszik. Ott, ahol dönteni kell; két ország, két föld közt eldönteni, megyünk-e tovább. A tíz poklos ott ődöng ezen a határvidéken. Meglátják Azt, aki "betér"; megállnak és "messziről" elkiáltják; - Mester, könyörülj rajtunk! - Pontosan a szabályok szerint történik minden. A poklosoknak kellő távolságban meg kell állni; onnét kiabálhatnak. Rajtuk áll, kiabálnak-e, vagy sem. A Közeledő már egészen közel van, már átlépkedett azon a tisztes távolságon, amit a poklosoknak meg kell tartaniuk; már bennük lépked, egy belső folyosón, belső teremben, belső várban; ott bent már minden csupa visszhang; a poklosoknak voltaképpen már nem is kiáltaniuk kell, csak visszhangzaniuk. De a visszhang kimondása rajtuk áll. Meg is tagadhatják a visszhangot. S akkor a Közeledő, mintha be se tért volna, hirtelen távolodni kezd. De ezek a poklosok kiabáltak: - Mester, könyörülj rajtunk? - Elhangzik a döntés, az első döntés a határvidéken. - Mester, könyörülj rajtunk! És máris gyógyultan mehetnek, ahogy a szabályok előírják, "megmutatni magukat a papoknak". Mind a tizen. Egyről tudják, hogy szamaritánus. A többi kilenc tehát nyilván izraelita, a választott nép fia. Hogy ez a kilenc mégis szóba állt azzal az eggyel?Leprásokközt nincs külön izraelita, külön szamaritánus; ott csak leprások vannak, együtt a közös bajban és nyomorúságban. Együtt a kiáltásban is; - Mester, könyörülj rajtunk! De most mennek, megmutatni magukat a papoknak. Már gyógyultan, de még a határvidéken. Ott, ahol dönteni kell. És mert már meggyógyultak, már nem tíz egyforma ember lépked az úton, hanem kilenc izraelita és egy szamaritánus. Ez az egy, amikor látja, hogy
