A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-09-01 / 9. szám
II mennyi jutott; így aztán a mínusz a királyi ember különleges könyvelésében nyomban átváltozott plusszá, és a kár haszonná. És mondogatták azt is, hogy sosem lehet tudni, ki az, akit a jóban részeltetünk; esetleg ő maga az a királyi ember, és amit az övéből másnak cselekszünk, azt neki cselekedjük. Ez is mind kamatnak és tőketörlesztésnek számít, és ez is mind gondosan föl van írva. A sáfárt azonban sosem értesítették a számlája állásáról; bár az is lehet, hogy néhanapján mégis értesítették, ő azonban a sok haszontalan nyomtatvánnyal és prospektussal ezeket a számlakivonatokat is olvasatlanulkidobta a papírkosárba. így aztán, mikor a számvetés elkezdődött, s ő ott állt a megadhatatlanul rengeteg adóssággal, amit igazán "nem volt miből visszafizetnie"; nem tehetett mást, mint hogy "leborult" és kérlelni kezdte a királyi embert, legyen türelemmel iránta, mert "mindent vissza fog fizetni". Komolyan gondolta, hogy ezt a tízezer talentumot valaha is visszafizetheti?Vagy csak a rémület beszélt belőle, a félelem attól, hogy most mindjárt "eladják feleségestül, gyermekestül, vagyonostul?" Vagy egyszerűen csak túl akart járni még egyszer a királyi ember eszén?Mindegy; "az úr megkönyörült a szolgán", és elengedte az adósságát. Ha ennek a szolgának - vagy sáfárnak - lett volna némi gyakorlata abban, hogy jót cselekedjék (bár akkor aligha szaporodott volna föl ekkorára a tartozása); most nyilván mérhetetlenül könnyűvé vált volna a jótól, amit vele cselekedtek. Neki azonban semmi gyakorlata sem volt ebben; az a tízezer talentum, amit az ő nyakáról leoldottak, az ő számára nem vált semmivé, boldog anyagtalansággá, föl- szabadultsággá, hanem furcsa módon visszaáramlott a világba és elnehezítette körülötte a világot, úgyhogy holmi nevetségesen kevés száz dénár is ezer meg tízezer talentumot kezdett nyomni a mérlegén. Amint tehát a sáfár "kiment", odakint megismétlődött az előbbi jelenet, csakmintegy karikatúraszerűen; a sáfár, aki előtt "leborulnak", de aki nem hallgat a kérlelésre, hanem "megragadja és fojtogatni kezdi" a könyörgőt, s irgalom nélkül "tömlöcbe veti, míg meg nem adja a tartozását". így követeli vissza a megadhatót, miután neki elengedték a megadhatatlant. A megadhatatlan elengedése azonban mindig föltételes; a megadható elengedésétől függ. Attól, hogy akinek elengedik a megadhatatlanul sokat, elengedje másnak a megadhatőan keveset. Másnak, vagy megint csak a királyi embernek; mert nem lehet tudni, annak a "szolgatársnak" a képében nem ő borult-e könyörögve a szívtelen sáfár elé, és ez a szívtelen sáfár nem őt fojtogatta azzal a két kezével, melyet az imént még könyörögve kulcsolt össze az úr előtt.
