A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-09-01 / 9. szám
10 egy, kilencezer talentummal tartozik-e, vagy tízezerrel. Lesz, ami lesz; lehet, hogy nem is lesz semmi, hogy a palota üres, hogy nincs is királyi ember; legenda az egész. De ha nem; azt mondják, irgalmas ember; miért éppen én irántam ne lenne irgalmas? Végül pedig úgysem bír ekkora adósságot behajtani rajtam. A sáfár voltaképpennem is tudta, honnét van, hogyan keletkezett ez az óriási adósság. Ha minden tolvajlását, tékozlását, hűtlenségét és könnyelműségét számbavette; a fele, a negyede sem jött ki. Ellenőrizni persze nem tudta ezeket a számításait; ráadásul rendetlen is volt, számlái elvesztek, könyvet nem vezetett, tartozásairól köny- nyen megfeledkezett. Azt azonban biztosan tudta, hogy ő egymaga tízezer talentum adósságot nem csinálhatott. Talán örökölte?Nem emlékezett rá, hogy apja terheket hagyott volna hátra; ennek a királyi embernek a birtokán különben sem volt divat az apák tartozását átörökíteni a fiakra. Valamikor régen, a régi uralom idején, sok-sok nemzedékkel korábban, még ennek a királyi embernek a megérkezése előtt dívott valamiféle szigorú "hetediziglen"; ezt azonban, mondják, éppen ez az új királyi ember szüntette meg, s mióta ő lépett birtokba, mindenki saját magáért felel. De ha nem örökség, akkor honnét ez a képtelen összeg? A sáfár nem tudott más következtetésre jutni, mint erre; mindenki adóssággal indul. Tartozással kezdjük; a szolgálatot, az egész életet úgy is tekinthetjük, mint törlesztést. Senki nem lép szolgálatba saját vagyonnal; a kezdő tőkét mindenki a királyi embertől kapja. Hogy mekkorát; ennek az értékét még soha senki nem bírta hiteles pontossággal kiszámítani. Ennek nincs tőzsdei árfolyama; mert ha jegyeznék, hozzá képest az összes többi részvény olyan nevetségesen alacsonyra zuhanna, hogy számokban ki se lehetne fejezni. A sáfár egyszer egy írástudóval beszélgetett erről, és az azt mondta neki a maga talányos és kihegyezett stílusában; - Gondold azt, hogy egész életedben annak a kamatait fizeted, hogy élsz. Vagy talán magad adtad magadnak az életedet? S ha kaptad, kaphattál-e ennél többet? - így szólt az írástudó: a sáfár azonban ezt is csak a- molyan körmönfont csűrésnek-csavarásnak tartotta, és hamarosan megfeledkezett róla. Most azonban eszébe jutott; és eszébe jutott nyomban valami más is. Erről a királyi emberről azt beszélték, elmés módokat eszelt ki arra, hogy adósai csökkenthessék a tartozásukat. Ha például valaki abból, amit kapott, elkezdett másokat is jól tartani, annál nem azt írták föl, hogy mennyit tékozolt szét, hanem azt, hogy tőle kinek
