A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-08-01 / 8. szám
7 kor i'rgalmas voltál hozzám. Irgalmasságomért tehát nem engem illet a dicséret, hanem Téged, aki még azt is megadtad nekem, hogy ne tusakodjam szívembe plántált irgalmad ellen.. . Es ezek után szerettem volna ismét elmerülni a homályban. E- helyett azonban, mintha darázsfészekbe nyúltam volna, azóta - kissé keletiesen képletes modorban szólván - folytonos dongásban és fullánkok között élek; kárpótlások, korholások és kárhoztatások érnek napról napra. Ülök a háztetőmön, ahogyan a mi vidékünkön szokás, mikor a nap heve lankadni kezd, és hessegetem a darazsaimat. Vagy az alkonyba merülő utat kémlelem; jön-e újabb szidalmazó levéllel a postás? Hoz-e újabb, szelíd vagy haragos számonkérést, a- miért - állítólag - eretnek módon tagadom az érdemszerző cselekedetek hasznát, értékét, lehetőségét, s amiért - ismét állítólag - semmisnek tartva a jó cselekedeteket, szembefordulok bűnös módon, vagy felelőtlenül a hagyományos tanítással. De hát valóban szembefordulok? És valóban tagadom a jó cselekedetek, jelen esetben az irgalmasság érdemszerző értékét azzal, hogy a jó cselekedet "érdemét" elhárítottam magamtól Arra, akinek irgalmából a jót egyáltalán cselekedhetem? Nem hinném. És ebben a nagy darázsdongásban itt körülöttem újra csak azt gondolom,és Önnek is csak azt tudom válaszolni, kedves Uram, dicsekedjünk egy kicsit kevésbé azokban a bizonyos érdem szerző jó cselekedeteinkben. Tartsuk egy kicsit kevésbé számon a jó cselekedeteinket. Tegyünk jót, de úgy, hogy a következő pillanatban már elfelejtjük. Ne emlékezzünk olyan makacsul a jóságunkra. Ismerek embert, aki a noteszában minden jótette után rovást húz a naphoz és este összeadja a rovásokat; napról napra igyekszik túlteljesíteni a normát. Napról napra büszkébb a normája túlteljesítésére. Ha szükségben van estefelé a rovásnak, kiáll az út szélére, szorongva várja, jöjjön már egy vaksi nénike, lépjen már le a járdáról a forgalomba, hogy neki alkalma nyíljék jót cselekedni,visz- szarántani a nénikét a kerekek alól. Hogy jobb lenne nem kívánnia, hogy egy roskatag kis öregasszony életveszélynek tegye ki magát? Jó, jó, de akkor hol marad az érdemszerző jó cselekedet? Ismerek mást, akinek kidagad a zsebe, mintha köveket cipelne benne. A csomóktól dagad a zsebkendője; minden egyes jo cselekedete után csomót köt a zsebkendőjére;este összeszámolja a csomókat. Legújabban, mondják, különleges méretű zsebkendőket csináltatott; olyan jóságos és irgalmas, hogy a rendes méretűn már nem férnek el a csomói.
