A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-07-01 / 7. szám

45

Másfél évig egy orvosságot kellett szednie, aminek ugyan a várt hatása elmaradt, de mellékkövetkezménye volt, hogy éjjel-nappal minden félórában a mellékhelyiségbe kellett mennie. Mivel ekkor már 40 fontot nyomott és nyakától a sarkáig merevítő szerkezetben volt, ez ugyancsak nagy erőgyakorlatot jelentett szüleinek. Mennyire vágyakoztak az után, amikor este ágyba mentek, bárcsak reggelig nyugodtan alhatnának.

Mások gyakran megcsodálták a szülők figyelmét. Ahelyett, hogy elvégezték volna a gyermek helyett valamelyik cselekedetet, csak szavukkal segítették őt annak végrehajtásában. Ok azonban ilyenkor mindig arra gondoltak, eljön majd az idő, amikor már nem lehetnek gyermekükmellett, sha nem tanítottákmeg őt az önálló életre, ezzel nem szeretetét, hanem gyűlöletét vonják magukra.

Az orvosnak igaza volt, amikor figyelmeztette őket, hogy Karen kezelése nehéz lesz, néha kedvüket vesztik majd és sok szívfájdalommal fog járni. Akkor még el sem tudták képzelni ezt, míg a valóságban át nem élték. Deabbanis igaza volt az orvosnak, hogy sok örömöt is fog okozni ez a munka, s ezt megint csak az képes felfogni, aki saját maga tapasztalja.

Szerencsére az árnyék és napsugár egymást váltogatták, s amikor már azt hitték, talán sötétbe borult egész életük, hirtelen kisütött a nap. Közben pedig igyekeztek segíteni azokat, akik náluk sokkal szerencsétlenebbek voltak. Egy anya például felhívta őket telefonon, s alig értették meg nagy felindulása miatt, mi történt. Beteg volt, de nem hagyhatta magára nyomorék gyermekét és így nem tudott kórházba menni. Hiába fordultak bárkihez, bármily szervezethez, senkitől sem kaptak segítséget. Az anya erre megkísérelte megölni gyermekét is és önmagát is. Sok más családban is nagy gondokkal küzdöttek a válás, öngyilkosság, alkoholizmus, vagy elmebaj miatt, ami még tetézte a nyomorék gyermekekkel való gondjukat. Egyes családokban a beteg gyermek testvérei szenvedtek, mert rájuk szüleik nem fordíthattak elég figyelmet. Másutt kilakoltatták őket, mert nem akarták, hogy a többi családok gyermekei érintkezzenek a nyomorékkal. Sok felnőtt nyomorék nem kapott munkát, pedig képes lett volna munkával fenntartani magát. Ugyancsak nagy szükség volt tehát a szenvedő családok összefogására és a társadalom felvilágosítására. Néha ez felülmúlhatatlanul nagy feladatnák látszott. Ilyenkor megálltak egy pillanatra, és visszatekintettek a már elvégzett munkára. Utána pedig Istenbe vetett bizalommal folytatták erőlködésüket, hiszen <5 még inkább gondját viseli ezeknek a szenvedőknek, és segíteni akar rajtuk.

Közbenmásokmegértése és jósága is lelkesítette őket. A fűsze-