A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-07-01 / 7. szám
27 regényhőst, bujkálva az összehajtó ágak alatt és egyszerre csak felismerem a régi park fasorát, ahol gyermekkoromban játszottam és azt a tölgyfát, amelynek törzsébe hajdani vakációm alatt bevéstem nevem kezdőbetűit... Graham Greene szintúgy tört be az ismeretlen birodalomba, a természet és a kegyelem birodalmába. Semmiféle előítélet nem zavarja világ-szemléletét. Semmiféle eszmeáramlat sem fordítja el felfedezésétől, attól a titoktól, aminek kulcsát hirtelen megtalálta. Nincs előítélete; nem bélyegzi meg azt az embert, akit mi "rossz papnak" nevezünk. Azt mondhatnánk nincs semmiféle eszményi felfogása az életszentségről. Létezik a megromlott természet és létezik a mindenható kegyelem. Ott van a nyom örült ember, aki semmi magában; és ott van a titokzatos szeretet, amely megragadja őt nevetséges nyomorának és groteszk szégyenének mélyén, hogy szentet és vértanút teremtsen belőle." Graham Greene mindig megőriz egy bizonyos távolságot regénye szereplőivel szemben. A mi világunkról, nem a túlvilágról szól. De a katolikus olvasó könnyen észreveheti, hogy az itt a földön megélt pokol esetleg a mennyre nyílhat rá. Greene általában csak szuggerál, nem ad megoldást. Megelégszik azzal, hogy amikor leírja az emberek, a férfiak és a nők szenvedését, valamiképpen - akárcsakegy falon függőfeszületre mutatva - felidézi Krisztus szenvedését. Gyakran összekeveredik a szeretet és a paráznaság; a szánalom és a felelősségtudat. Graham Greene megállapítja a kárhozat lehetőségét. Mivel a bűnkülső megnyilatkozásai korlátoltak, általában a megszokott, gyakori formáival találkozunk regényeiben; alkoholizmus, házasságtörés, paráznaság, gyilkosság vagy öngyilkosság. De a szenvedés mindenütt jelen van, minden regényét átszövi. Egyik regényhősével mondatja; ... Néha úgy tűnik nekem, hogy egyetlen úton jutunk el oda, hogy az emberi állapot egészével kapcsolatba kerüljünk; a szenvedés keresése és a szenvedés emléke útján. A szenvedéssel részünk van a keresztény mítoszban... Itt ismét csak Graham Greene katolicizmusának kettőssége nyilatkozik meg. A szenvedés Krisztusra emlékeztet, avagy a keresztény "mítosszal" hoz kapcsolatba bennünket. Kétségkívül, hogy itt egyik regényhőse szól; de mindig nem láthatja az ember, hogy az író mennyire objektíválta önmagát hőseiben. Greene egyes hőseinél a szenvedés keresése szinte a mazochizmussal határos. Egy dolog azonban kétségtelen; Graham Greene szánalmat érez a szenvedők iránt. A mai kor szörnyűségei, a háború, az erőszak, az éhség és a nyomor, a koncentrációstáborok világa nem egy modern
