A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-07-01 / 7. szám

17

télén azt felelik; keresztséget kérek, hiszen azért hozták a gyermeket. De a pap figyelmezteti őket, hogy hitet kell kérniük, mert hit nélkül semmit sem ér a keresztség. A hit kegyelmét a keresztség- ben kaptuk meg először, de azt egész életünk folyamán öntudatosítani, ápolni, fejleszteni, védeni kell sokszor kemény küzdelmek árán. Különben a hit elhalványul, elhal, vagy megmarad a kezdeti fokon.

Miként a keresztség napján, most is újra,meg újra fel kell tenni magunknak a kérdést; - Hiszel-e a mindenható Atyaistenben, mennynek és földnek teremtőjében? -Bekell vallanunk, elég könnyen kimondjuk azt, hogy hiszek. A legtöbb ember elfogadja; van egy Isten, főleg, ha megfelel annak az elképzelésnek, amelyet magának alkot a legfőbb Úrról, mindenek teremtőjéről. Hitünk igazi próbája az, hogy imádkozunk-e és hogyan imádkozunk? Továbbá; miként viselkedünk a megpróbáltatások, szenvedések, nehézségek idején. Teljesítjük-e Istenparancsait akkor is, ha az áldozatba kerül? Egy olyan Isten, akit nem imádunk, nem dicsérünk, akinek nem engedelmeskedünk, az nem igazi Isten számunkra. Tehát nem is hiszünk benne igazán.

Pedig az első kérdést egy második is követi: - Hiszel-e Jézus Krisztusban, O egy Fiában, a mi Urunkban, aki evilágra született és kínhalált szenvedett? Erre a kérdésre már nehezebben mondjuk, hogy hiszek. Hogyan lehetséges az - kérdezzük - hogy a mindentudó, mindenható Isten kicsiny gyermek lett, egy eldugott kis faluban nevelkedett tanulatlan és írástudatlan emberek között, és éppúgy meg kellett tanulnia beszélni, járni és a mindennapi kenyérért dolgozni, mint nekünk. Tudott éhezni, fázni, elfáradni és végül saját népe megölte őt, mint valami közönséges lázadót. Hogyan lehetséges az, hogy az élet teremtője, meghalt a kereszten? Különös történet, mely kételyeket támaszt bennünk. Olyan ez, mintha valaki bemutatna nekünk egy szegényesen öltözött kisfiút, aki éppen néhány gyermekkel együtt játszott egy falusi ház udvarán. Ha valaki azt mondaná, hogy ez nem mindennapi gyermek, hanem az égnek és földnek teremtője, a világ egyetlen reménysége, szabadítója, élők és holtak ítélő bírája, és a mi örök sorsunk is attól függ, milyen magatartást veszünk fel vele szemben. Nyilvánvaló, ostoba tréfának tartanánk az egészet, és vállat vonva tovább mennénk. Pedig ezt kívánják tőlünk, amikor azt kérdezik: - hiszel-e Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, aki érettünk kisgyermekké lett és Názáretben nevelkedett.

Az igaz, hogy Názáret lakó nem voltak ilyen választás elé állítva, amíg Jézus közöttük élt. 0 úgy járt az emberek között, mint