A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-07-01 / 7. szám
9 Rónay G yö rg y: (Vasárnapi olvasmány. ) A tömegetbizonyára nem volt könnyű eloszlatni. Ötezren jóllaktak, nem számítva az asszonyokat és a gyermekeket, ésmégmindig maradt tizenkét kosár kenyér. Arcuk verejtéke nélkül, csak azzal, hogy ültek a part lankáin és nézték a betegeik gyógyulását. Nyilván voltak a sokaságban, akik azt gondolták: - 'Öröm a szavát hallgatnunk; vele maradnánk életünk fogytáig, mert jólesik a közelébenlen- nürik". De voltak bizonyosan olyanok is, akik így gondolkodtak: - "Ez az ember - vagy Isten fia, de ez számunkra teljességgel mindegy - öt kenyérrel és két nyomorult hallal jól tartott minket, anélkül, hogy nekünk magunknak akár csak a kisujjunkat is meg kellett volna mozdítanunk. Jó élet ez így; bolondok lennénk, ha nem maradnánk itt az ingyen kenyéren". Hányán voltak ilyenek, és hányán amolyanok, és mennyien azok, akik egyáltalán semmit sem gondoltak? Egy biztos; ültekés nem mozdultak. Ha most a halászok, akiket jobbára ismertek is, és akiknek ebben az egész dologban egyéb szerepük sem volt, minthogy jártak a kifogyhatatlan kosarakkal és osztották a kegyeret meg a halat, mindenkinek annyit, amennyit akart (még akkor is, ha már torkig ette magát és csak azért kért, hogy eldugdossa az iszákjába, a kendője alá, vagy a zsebébe, mert utővégre mit tudjuk, mi lesz holnap) - szóval, ha ezek a halászok most elkezdik sürgetni őket, hogy cihelődje- nek már, lement a nap, ideje hazamenni; ki tudja, nem dühödnek-e föl, nem áll-e elő valaki, aki azt mondja; - "Persze, mi tágítsunk innét, hogy aztán minden haszon nekik jusson! "-és talánmégmeg is verik őket.
