A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-06-01 / 6. szám

33

de ha tovább akar élni, adja fel a nehéz munkát! Tudja, Lábas uram, maga olyan, mint egy hatalmas tölgyfa... áll... áll, de egy napon jönegy kis vihar s csak leteríti majd a lábáról... Az orvos távozása utánfiaiújra kérlelték, hagyja abba a gazdálkodást. De az öreg csak elnevette a dolgot.- Fiaim, tavaszra megint a "régi" apátokat látjátok! Kiheverem a telet, oszt tavasszal, újra neki... !

Úgy is lett. Jött a tavaszi munka. Az öreg fogadott egy állandó szolgát. Anehezebbjét az végezte,de ő maga mindig és mindenütt ott volt, mint az árnyék. Nála nélkül nem volt sem szántás, sem vetés, sem metszés... mert a gazda szeme hizlalja a jószágot, - mondta.

A húsvéti ünnepekre nála volt mind a négy fia pereputtyostul vendégségbe. Megkérte a sógornőjét, a Nacát, hogy legyen háziasz - szony. - Úgy főzz, Naca, mintha lagziba főznél, mert itt lészen majd apraja-nagyja...- Sohse féjj, János, mindent a legjobb csinállok. Hiszentudod...- Hát tudni tudom, demosttégyki magadért. Hadd lássák, hogy van itt még gazda aháznál, mer’ tudod, vóttam a főárnál, a papunknál, tanácsot kérni...- Oszt mibekénnéked a tanács, János, hisz nincs nálad okosabb ember úgyse a faluban!- Hátha a falunkba nincs is, mármint Kemenesfán, de a papunk, tudod, ott Lőcsfalván, azér’ csak okosabb!- Az igen! De mi a fű-fa tanács kellett néked?- Hát tudod a fiúk mindenképpen rá akarnak beszénnyi, hogy ne gazdálkodnék tovább, ük átvennék. De nekem meg van a magam véleménye. Oszt ezt ma biztosan ki kell mondani, mert olyan biztos, mint a konty a fejeden, Naca, hogy megint előhozzák...- Oszt tudott a lőcsfalvi pap szentenciát a te bajodra?- Nagyon jő szentenciát, ami egyezik az én szentenciámmal is.- Oszt mi a' ? - kíváncsiskodott Naca asszony.- Majd meghallod, mikor rákerül a sora...

Megjött a húsvét szent ünnepe. Mise után, amit a káplán úr tartott, gyülekezni kezdett a Lábas had az ünnepi ebédre. Naca asszony ténylegesen kitett magáért. Mikor vége lett az ebédezésnek a férfi nép elvonult a kertek aljára egy pipa-szóra. Leheveredtek a szépen bujkáló zöldre a nagy körtefa alá, melyen szinte pattanásig feszültek már a virágrügyek. Azért húzódtak ilyen messzire, mert nem szerették, ha a fehér népség belekotyog a férfiak dolgába. Az öreg pedig érezte, eljött az idő egy kis férfias beszélgetésre. Nem ő kezd