A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-06-01 / 6. szám

32

P. Szeder Mihály, S.J.

VEREBEK

LECKÉJE

(A lőcsfalvi pap naplóiából.)

Lábas János volt Kemenesfa vezető gazdája. Hatalmas csontos, sovány ember. Már a 70. évét taposta, de még jó erőben. Maga művelte földjeit, szőlőjét, kezelte az ingó és ingatlan vagyonát. Csak néha, sürgős munka idején fogadott segítséget. Legtöbbnyire arra szállingózó summásokat. Mivel tizennegyedik éve özvegy, magafő- zögeti ételeit. Nagyobb ünnepeken felváltva négy fiánál vendégeskedik. Mind a négy házas. Jól választottak. Beházasodtak vagyonosabb családokba, ahol elkél a férfi erő.

Az utóbbi időben azonban az öreg Lábas gazda le-legyengült. Hiába, a kor ránehezedett vállaira, hisz világ-életében erősen dolgozó ember volt. Többször ágynak is dőlt. Főleg az asztma szorongatta a mellét időváltozáskor. Fiai váltig kérlelték, hagyja abba a gazdálkodást. Pihenjen. Elvezetik ők a gazdaságot, minek kínlódik. De az öreg szerelmes volt földjébe, szőlőjébe. Makacsul hajtogatta, hogyha ő nem néz utána a birtoknak, az csak lefelé fog menni...- Nem lehet egy rókáról két bőrt nyúzni. Nektek is meg van a magatok gondja, az én földem lesz mindig az utolsó. Példának okáért, - bölcselkedett az öreg - a szántás, vetés, kaszálás, stb... biztos a tiétek lesz az első, az enyim az utolsó... Az idő pedig fontos, magatok is tuggyátok. Megsínyli a föld is, a termés is, a minőség is, ha nem idejében csinállyák...

így aztán az öreg, ha nehezen is, de maga bajoskodott tovább gazdaságával. De a következő télen erősen letört, erősebben, mint bármikor. S megtette, amit soha életében nem tett, mert büszke volt rá, hogy még soha orvos kezében nem volt, de most olyan rosszul lett, hogy kénytelen volt orvost hivatni.

Az orvos alaposan megvizsgáltaLábas gazdát s kimondta a szentenciát: -Erős gazd’uram, mint a bivaly, azt meg kell mondanom,