A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-05-01 / 5. szám

44

képesek vagyunk saját jószándékunkat bizonygatni, amikor másvalaki kifogásolja cselekedeteinket. Még amikor bosszút állunk valakin, akkor is az igazságosságnak akarunk elégtételt szerezni. Igaz, hogy ebben néha tévedhetünk, s ezért elvárjuk mások elnézését, bocsánatát. De ugyanúgy mi is nézzük el, ha mások tévednek néha, és bocsássuk meg nekik, hogy jószándékből ugyan, de téves eljárással megbántottak minket.

Igyekezzünk minél jobban megismerni házastársunk, gyermekeink, munkatársaink, barátaink, stb. gondo lkoz ásm ód - ját, s akkor sok eddig bosszantó viselkedésmódot a legcsekélyebb harag nélkül tudunk elviselni tőlük. A kisgyermekek sokszor tesznek valamit, amit szándékos bosszantásnak minősítünk, pedig ők nem is gondolnak ránk. Vagy rosszindulatú makacsságnak tartunk valamit részükről, ami pedig csak korukkal járó gyengeség, vagy feledékeny- ség. Vagy az illető lelkialkatának, neveltetésének köszönhető, hogy viselkedésmódjában minket valami bánt, pedig az nem ellenünk irányul.

Még inkább könnyű lesz belátnunk haragunk oktalanságát, amikor állatokkal, vagy élettelen tárgyakkal kapcsolatban támad fel haragunk. Ilyenkor ugyanis világos, hogy képz e le t j átékunkkal mi magyarázzuk bele az igaz s ágt a 1 ans ágo t az állatok ellenállásába, vagy a tárgyak "gonosz viselkedésébe". Ezért dühöngünk a csökönyös lóra, a szüntelenül vonyító kutyára, macskára, ezért vágjuk földhöz a töltőtollat, amelybe beleszáradt a tinta, stb. Sem az állatok, sem a tárgyak nem képesek igazságtalanságra, mert nincs értelmük. Kisgyerekes gondolkozásmódunk helytelenségére kell tehát irányítanunk figyelmünket, s mindjárt elpárolog haragunk. Inkább a- zon kell ilyenkor gondolkoznunk, hogy miképpen lehet helyes viselkedésre idomítani az állatot, vagy hogyan kerülhetjük el a jövőben azt, hogy a töltőtollba nem szárad bele a tinta, az inggomb nem gurul el, a szükséges tárgyakat azonnal megtaláljuk, stb.

Ha felismerjük, hogy a minket bántalmazó egyén megszenvedett már hibájáért, akkor is megszűnik haragunk, mert a to- vábbi bosszúállásra már nincs szükség. Az igazságtalanság kiegyenlítési módja ugyanis az illető igazságos megbüntetése, amire abosz- szúvágy sarkall minket.

Vagy ha az illető beismeri hibáját és bocsánatot kér érte, vagy más módon jóváteszi azt, akkor sem haragszunk többé. Ezt mi is alkalmazhatjuk azokkal szemben, akiketmi bántottunk meg, hogy így irántunk érzett haragjukat megszüntessük.

Fontos lélektani eljárás az is, hogy régi sérelmeinket ne