A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-05-01 / 5. szám

30

Egy harcias marokkói berber törzs nagy erővel rohanta meg a taghiti francia erődöt, mely 120 km-re volt Béni Abbestől. A kapitánymegkérte Foucauld atyát, hogy jöjjön el a tábori kórházba a sebesültekhez. Az egykori huszártiszt haladéktalanul lóra ült. A kapitány örömmel fogadta, de egyben megemlítette neki, hogy a legtöbb sebesült az idegen légióba tartozik; ezek pedig megvetik a papot. Valóban, a fogadás részükről nem is volt valami nagyon szíves. Ám Károly atya kedvessége, önfeledő jósága, fáradhatatlan gondoskodása lassanként valamennyit lenyűgözte, szinte civakodtak, kihez lépjen először, kinél maradjon tovább. Leveleket írt hozzátartozóikhoz, vigasztalta őket és adott alkalommal Istenről, a vallásról beszélt nekik. Végül is, sikerült rábírnia a katolikusokat, hogy a szentségekhez járuljanak. Foucauld három hetet töltött így Taghitiban.

Egy időben aztán furcsa gondolatok merültek föl lelkében; nem kívánja-e tőle Isten, hogy még tovább menjen, messze, a sivatag szívébe, ahol hithirdető még nem járt. Az igazi hithirdetés talaját talán neki, a remetének kellene előkészítenie. Egy napon meglátogatta őt egykori jő barátja, az oázisok vidékének katonai parancsnoka; a szívélyes beszélgetés folyamán megérlelődött lelkében az elhatározás; lemenni Hoggar-ba, a tuarégek területének közepébe. Mikor egyházi elöljárója, a Szahara apostoli helynöke kérdezte, hogy valóban a tuarégek közé merészel-e menni, azt felelte: - az evangéliumért elmennék akár a világ végére is.

Hoggar, vágyainakcélja, meglehetősen a világ végén van! Hegyvidék magas hegyláncokkal, szakadékos, vad völgyekkel, melyeket alig érintett eddig európaiak lába. A tuarégek magas, szép szál emberek, félelmetes harcosok. Rejtekhelyeikről, tevéiken ülve, hosszú lándzsával a kezükben, sokszor támadtak rá a karavánokra; nem egyszer francia csapatokra is rátörtek és csaknem megsemmisítették azokat. Ebben az időben azonban békére vágytak és föl akarták venni a kapcsolatot a franciákkal. Foucauld atya megragadta a jó alkalmat. Néhány katona kíséretével tette meg az utat, mely hetekig tart. Útközben tanulmányozta a vidék földrajzát, a népek szokásait, a tuarégek nyelvét. A helyszínen a tuarégek nagy főnöke szívesen fogadta. Letelepedésre kiválasztott egy nyomorult viskókból álló községet, melynek nevét csak ő tette ismertté Európában, s ez; Tamanrasset, 1500 km-re Béni Abbestől. Az őt kísérő katonák visszatértek és ő egyedül maradt a tuarégek közt. - Önmagámról teljesen megfeledkezve mindentmeg akarok tenni, ami hatalmamban áll, e terület lakóinak lelki üdvéért... - írta naplójában.

Itt is, mint Béni Abbesben, néhány viskót épített. Gyékényen