A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-05-01 / 5. szám
26 főelőljáró, csak egy becsvágya van; a legutolsó helyet elfoglalni. Ez a lelki beállítottság teszi neki nehézzé az engedelmességet, mikor meghagyják neki, hogy tanuljon teológiát. Úgy látja, hogy a tanulmány kiemeli őt a legutolsó helyről. 0 nem akar tekintélyes, tanult ember lenni. De még más is így nyugtalanítja lelkét. A trappista kolosto- rokbanolyszigorú életmód van,hogy aztnagyonkevés ember bírja ki. És Alberik testvérnek még ez is kevés volt! Ami 1893-ban történt a renddel, az meg éppen megrémítette. A pápa megengedte, hogy a trappisták igen szegényes kosztjukat olajjal és vajjal följavítsák. A szíriai kolostor élt is ezzel az engedéllyel, ami Alberiknek nehezére esett. Mekkora változáson ment át az az egykor híres ínyenc?! Lelkében lassanként kínzó kételyek támadtak; Örök fogadalmat még nem tett; szabad-e neki továbbra is a trappista kolostorban maradnia? Szabad-e ellenállnia a kívánságnak, még közelebbről követni az Úr Jézus példáját? Mivel az egyházban nem talál olyan rendet, mely elgondolásának megfelelne, rendalapításra is gondol. Az ő ideálja; Jézus Kis Testvéreinek Közössége. A rend tagjai kisebb csoportokban elmennének oda, ahol a legeslegszegényebb emberek laknak; úgy élnének, mint azok; lakásuk is egészen olyan lenne, mint azoké. A legszükségesebb mondanivalótól eltekintve örökös hallgatás, munkák, mint amilyent a tanulatlan emberek végeznek; naponként kétszeri étkezés; az egyik "sóba-vízbe" főtt kása, a másik fél font Egy felejthetetlen megtérés Szállodában laktam. Ismeretlen férfi hívott fel telefonon, egy nagy cég igazgatója. Ügy láttam, résztvehetett egyikmásik istentiszteleten, melyet a város különböző templomaiban tartottam. — Tud ön segíteni egy bankáron, aki keresi a békességet, de nem tudja megtalálni? — kérdezte. Biztosítottam, hogy kész vagyok segíteni, feltéve, hogy ez komoly kívánsága. Megállapodtunk abban, hogy még aznap délelőtt tíz órakor felkeresem. Megérkezve, a titkára több várószobán keresztül a helyettesigazgató irodájába vezetett. Bár sokan vártak reá, az igazgató azonnal fogadott. Nagyon komolyan azt mondta: Évek hosszú során át őszintén és komolyan kerestem a békességet. Egymásután öt felekezetet kerestem fel, de hiába. Már szinte feladtam a reményt. Azt kell hinnem, hogy Jézus nem akarja az én békességemet. Mit tud nekem erre mondani? Kivettem a Bibliát és az asztalra tettem. Kedves barátom, — szóltam — ha a békességet keresi, így soha nem fogja megtalálni. Fordítva fogott a dologhoz, ön Isten adományát kívánja megszerezni, ezzel szemben Isten azt akarja, hogy ön előbb magát az adományozót fogadja el. Jézus Krisztus a békesség fejedelme. Csakis általa nyerhetjük el a békességet, ön is megkaphatja tőle, de csakis akkor, ha előbb őt magát elfogadja, mert ő a mi békességünk. Feszült figyelemmel hallgatta szavaimat. Biztosíthatom önt, — folytattam — hogyha az Űr Jézust még ma elfogadja és életét teljesen reábízza, szívét eltölti az a békesség, amelyet szeretne elnyerni. Fejét az asztalra hajtva könnyekbe tört ki. Miért nem mondta ezt nekem senki? — kiáltotta. Már régen megtettem volna. Megindultan hallgattam esdeklő szavait: „Jézus Krisztusom, te vagy a békesség fejedelme, — íme teljes szívvel elfogadlak és köszönöm a kiváltságot, hogy a te tulajdonod lehetek. Köszönöm Uram a most nyert békességet."
