A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-05-01 / 5. szám
14 végén adott jelre ledobják a püspök úr lába elé a két hatalmas virágcsokrot, amit már ott szorongattak a keblükön és elkiáltjákmagukat: - Éljen, éljen, éljen! - Az is meg volt mondva, hogy ne nagyon ugráljanak a gólyafészekben, nehogy kiessenek belőle. Hát ez mind így is történt volna, ha a nagy lelkesedés el nem kapja a kis Német Antit. De olyan nagy lendülettel dobta a csokrot és olyan nagy erővel kiáltotta az éljeneket, hogy a kis kerítés átszakadt és Anti szárnyak nélkül, mint pocos gólyafióka elindult zuhanó útjára. Szerencsére a püspöki kancellárius, nagy darab papi ember lévén, nem vesztette el a lélekjelenlétét és kiterjesztve két hatalmas karját röptében elkapta a halálra ijedt Anti gyereket. A közönségből pedig a megkönnyebbülés sóhaja lengett a látvány felett. Ezután a bérmálási esemény a szokott mederben folydogált a templomban. Minden le is folyt szépen, annak rendje és módja szerint, ahogyan a főpapi szertartáskönyv rubrikái azt előírják. Utána a plébánián a püspök úr fogadást rendezett és ekkor történt a második eset, ami miatt ez a bérmálás olyanemlékezetes a lőcsfalvi pap krónikáiban. A fogadáson megjelentek a különféle hatóságok képviseletei. Első volt természetesen a főszolgabíró és járásbíró a járás nevében. Utána körjegyző és tisztviselői, a bíró, a kisbíró, községi képviselő testület a község nevében; aztán a hat leányegyház község küldöttei, majd a tantestület az iskolák nevében. Jöttek az iparosok, kereskedők. Jöttek a társulatok vezetői. Ki nem maradhatott senki, mert ebből rettenetes későbbi fejlemények születtek volna, ami elrontotta volna a bérmálás egész sikerét. Tudta ezt a püspök úr és ezért végtelen türelemmel és atyai jóindulattal viselte a fogadás minden terhét. A nagy sürgés-forgásban senki sem vette észre a vidék, öreg énekes koldusát, aki hatalmas, galambtojás nagyságú szemekből készült rózsafüzérrel a nyakában, szintén beosont a plébániai irodába, ahol a fogadás eseménye javában zajlott. Ott hallgatta meghúzódva a sarokban miket is mondanak ezek a kiváló választott emberek a püspök úrnak. Mikor aztán az utolsó csoport épp búcsúzkodóban volt, mintha valahonnan a föld alól jött volna, olyan hirtelen már ott is térdelt a püspök úr lábánál s megtette,amit eddig egyetlen küldöttség sem tett meg, hatalmas csókot cuppantott a püspöki papucsokra és rekedt énekes hangján emígyen fűzögette mondókáját:- Méltőságos Püspök Atyánk, énmeg a "környékbeli vidék" ösz- szes szegényei és kódusainevibe köszöntöm a püspök Atyánkat, hogy ne feledkezne meg rólunk se szegény magyaroknál. Amen.
