A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
38 &&2>€3C€SSé<§€:3{. Az étkezést illetőleg nagy különbségek vannak köztünk és a kínaiak között... Amikor megérkeztem Kínába, mindjárt másnap Ikikerékpáróztunk egy tapasztalt misszionáriussal a város környékére kissé szétnézni. Jó meleg volt és rettenetesen izzadtunk. A misszionárius bevitt bennünket egy kis útszéli csárdába itókára. Kis porcelán csészében meleg vizet szolgált fel egy menyecske. - Nem akarok hányni, - mondtam a misszionáriusnak. Régi gyermekkori tapasztalataim e- levenedtek meg. A mama ui. melegvízzel szokott meghányatni bennünket. De a misszionárius biztatott, hogy csak kóstoljam meg, garantálja, hogy nem fogom megbánni. Hát tényleg igaza volt. Azóta rájöttem, hogy a meleg víz könnyebben átmegy a szervezeten és így hamarabb hűt. E tapasztalatutánnem idegenkedtem azútszéli csárdáktól. Hosz- szú, fárasztó kerékpár-túrákon nagy áldás, ha az űtszélen felbukkan egy kis csárda. Egyszer bekukkantottam egy ilyen laci-konyhába és láttam, hogy metélt tésztát tálalnak fel. En is rendeltem magamnak és nemsokára ott gőzölgött előttem egy hatalmas bögrében a metélt tészta jó bő lével felöntve, melynek a tetejére finom szaftos húsdarabkák voltak odaálmodva. Hát nekiláttam és becsülettel bekebeleztem a metélt tésztát az utolsó molekuláig. Ez volt az első baklövés, mert a kínai udvariasság szerint soha nem szabad megenni valamit az utolsó falatig, mert ez azt jelenti, hogy az illető még éhes... Mikor egyszer négyen egy hajón utaztunk az első alkalommal megettük a rizst az utolsó szemig. A következő étkezésnél egy nagyobb fazékban hozták a rizst. Azt is becsülettel elpusztítottuk. Harmadszor egy fadézsácskában hozták a rizst és bárdot is mellékeltek. Megkérdeztük a szomszédtól, hogy mit jelentsen ez? O azt mondta, hogy a bárd arra való, hogy ha ez alkalommal sem elég a rizs, akkor a fadézsát is feldarabolhatjuk. Ebből okulhattunk.
