A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
28 Ferenc bátran a szemébe nézett: - Ezt megpróbálhatja. Legközelebb feketére festem magam és itt megyek el maga előtt. Ha fegyverét rám merészelné emelni, majd meglátja, mi lesz. Katona voltam és jobban lövök, mint maga... Ezzel meg is szűnt a minősíthetetlen eljárás. Mpese vidékén az álomkor fenyegette az ottani törzs létét. Az egyik atya Ferenc testvérrel önzetlen felebaráti szeretetből odasietett, hogy segítséget vigyen. Az atya nemsokára maga is megkapta a betegséget, hazájába szállították, de ott sem bírtak rajta segíteni; meghalt. De Sadeleer egyedül maradt. Látogatta a betegeket, orvosságot adott nekik. Némelyik betegnek az agyát támadta meg a beteg- ség, úgy hogy őrjengeni kezdett. Néha a betegekre távol a kunyhójuktól jött az álom; ledőltek ott ahol voltak, és az időjárás vagy a vadállatok végeztek velük. Ferenc száz és száz ember életét mentette meg, de sok sírt is kellett ásnia. Három évig gyakorolta így a hősies felebaráti szeretetet, folytonos életveszélyben. A harmadik évben kezdte elveszteni szeme világát. Egyszer sírni látták; a félhomályban nem volt képes egy beteget felkeresni kunyhójában. 1906. február 5-én végleg elhagyta Afrikát, 62 éves volt. Belgiumban az egyik rendház ebédlőjét és a fehérneműt gondozta. Szabad idejében elöljárója fölszőlítására emlékiratát készítette; nyolc füzetet töltött meg élményeinek elbeszélésével. Életének három utolsó évét Arlonban töltötte. Ekkor már nagyon nyomta őt az öregkor terhe. Arca ráncos volt, lábai reszkettek. Fájt neki, hogy alkalmatlan a munkára. Hogy valamit mégis tegyen, eljárt a konyhába burgonyát hámozni; hagyták, bár utána még egyszer kellett a hámo- zást végezni. A kertben több szentnek a szobra állott; sorra látogatta őket naponkint, főleg Sz. József szobránál időzött sokáig. Néha tíz olvasót is elimádkozott egy nap, mégis panaszkodott, hogy nem imádkozik eleget a missziókért. Üdülés idején igen sokat "mesélt" a testvéreknek élményeiből. 1921. telén többször esett önkívületi állapotba. Egy ilyen rosz- szullét után vigasztalta az egyik testvér, - Nem, nem! -mondtane- ki, - itt az idő, hogy szedjem a batyumat és elmenjek Sz. Péterhez! - Hát nem fél a haláltól? - Életemben soha sem féltem; miért féljek most a halál előtt? - felelte. 1922. január 20-án fölvette a betegek szentségét, február 2-án hajnalban nyugodtan átköltözött a boldogabb hazába. (Források: Tromont: Le frére De Sadeleer. KI inger: Eroberer ohne Land. )