A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
29 P. Szeder Mihály, S.J. mikuldual, az áccsal (A lőcsfalvi pap naplójából. ) Mint tudjuk, Mikula nagy családú ember volt. A község ácsa. Mindenki jő, rendes becsületes embernek tartotta. Szerette családját és nagy lelkiismeretességgel próbálta megszerezni a sok éhes szájnak az ennivalót, a sok lábra a cipőt, a sok kisebb-nagyobb testre való ruhát. Igaz, az egész család, anyástól, gyerekestől, néha kutyástól is, rendes vasárnapot megszentelő emberek voltak, de Mikula nem igen mutatott szentjőzsefi vonásokat, mert emberi felfogás szerint, neki mint nagy családú embernek nem igen van vesztegetni való ideje, így hát vasárnap is ott barkácsolt műhelyében. Ilyenkor intézte el a rendkívüli rendeléseket, merthétköznap bizony építkezéseknél, az apátságnál, más kinti munkával veszkődött. A lőcsfalvi pap jól ismerte Mikulát. Megértette törhetetlen szorgoskodását, de lelkipásztori szemét bántotta ez a rossz példaadás, ami falu helyen nagyon ragadós, mint a szamárköhögés. Főképpen az nyugtalanította, hogy a falu is tudja, milyen nagy támogatója a pap a nagycsaládú ácsnak s még azt találják hinni, hogy Mikula teljes plébánosi áldással barkácsol egész vasárnap és végez szolgai munkát. Gondolta hát, valamit tennie kellene ebben a kényes dologban, így hát vasárnap délután, a litánia után csatlakozott az onnan hazatérő népes Mikula nemzetséghez és velük ment látogatóba. A mestert nagy gyalulásban találta a műhelyben. A pap intett szemével az asszonynak, meg a bámészkodó gyerekhadnak, hogy "si- pirc" innen, mert most a gazdával szeretne bizalmas eszmecserét folytatni. Sejtették is talán a dolgot, azért egy-kettőre odábbálltak. Mikula, mintha papja ott sem volna, tovább folytatta a gyalulást nagy kimért húzásokkal. Az igaz, hogy fogadta kurtán a pap köszöntését. De ennyi volt az egész. Magának való, sok gondú ember volt, háta pap nem is vette zokon a dolgot. Egy darabig elnézegette az ács feltűrt ingujja alatt a nagy szőrös karok izom-munkáját. Michelangelo Fogadás
