A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-04-01 / 4. szám

17 Kővári Károly, S. J . Uralkodjál haragodon I. A harag Isten által belénk oltott szenvedély, tehát önmagában véve jő és kívánatos tulajdonság, amelynek valami Istentől rendelt célja van. Rendeltetése az, hogy testileg-lelkileg megerősítsen, fel­tüzeljen minket és így képesítsen valamilyen bekövetkezett rossz el­hárítására. A haragra való képesség megtalálható az állatokban is, s ott is ugyanez a rendeltetése. Nagy különbség van azonban mégis az álla­tok haragja és az emberi harag között. Az állatokat gépiesen, ösz- tönszerűen képesíti a harag a megfelelő cselekedetekre, s kielégí­tésénél mindig Isten beléjük oltott tervei szerint járnak el. Az embernek azonban Isten még két felsőbbrendű képességet is adott, s szenvedélyei kielégítésében nem járhat el vakon, mint az állat. Hallgatnia kell értelme szavára, s csak amikor az helyes­nek ítéli a lelkében feltámadt harag kielégítését, akkor egyezhet be­le akaratával, s járulhat hozzá megfelelő mértékben való kivite­lezéséhez. Tehát uralkodnia kell haragja felett. Ahhoz, hogy haragunk kielégítése helyes, menyes legyen, három feltételnek kell megvalósulnia: 1. tárgyában legyen igazságos, 2. a kivitelben legyen m é rs ékel t, és 3. szándéká­ban legyen szeretetteljes. Ha az előbbi feltételek egyike is hiányzik, a harag kielégítése bűnö s . A bűnös harag sok rossznak okozója lehet, s azért a hét fő­bűn közé tartozik. A bűnös harag nemcsak saját lelkűnkben tesz nagy kárt, hanem szétdúlhatja a család békéjét, tönkreteheti a gyermekek nevelését, bűntényekbe vihet, háborúkat szíthat. Nagyon fontos tehát, hogy tö­kéletesen uralkodjunk haragunk felett.

Next

/
Thumbnails
Contents