A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
15 rényeket - amilyen természetességgel a gyermek gyermek; erre kell törekednünk, ezt a természetességet kell magunkban kialakítanunk, ilyen "gyermekké" kell formálnunk magunkat;hogy olyan súlytalan könnyűséggel tudjunk megülni a térdeden, mint az a gyermek, akit magadhoz hívtál (vagy mint majd később a maga mázsás tudományával, és mázsát meghaladó testsúlyával egy másik ilyen gyermekké tisztult gyermeked, A^uinói Tamás). De tovább már nem gondolkozhattam a dolgon, mert "ekkor János vette át a szót", és föltette azt a bizonyos kérdést; amelyre már céloztam. Ennek lényege; meg kell-e tiltani, hogy valaki a te nevedben jót tegyen, teszem azt "ördögöt űzzön", csupán azért, "mert nem csatlakozott hozzánk"? Válaszod teljességgel egyértelmű és világos volt; - "Ne tiltsátok meg neki". En legalábbis így hallottam; egyértelműnek, világosnak,vitathatatlannak. De vajon elég hangosan mondtad-e ahhoz, hogy tanítványaid egyszer s mindenkorra megföl- lebezhetetlenül tudomásul vegyék? Nem fog-e újra meg újra előfordulni, hogy azzal fogják megtagadni másoktól a nevedben való jócselekedet jogát, hogy 'hem csatlakozott hozzánk"? Nem fogják-e a "hozzánk csatlakozás" formális (mondhatnám; jogi, és sajnos hozzá kell gondolnom bizonyos esetekre vonatkoztatva azt is, hogy; politikai) tényét elébe és fölébe helyezni annak az "objektív jónak" (nézd el tu- doskodószóhasználatomat), amit - mert "jő", eleve a te dicsőségedre - olyanok művelnek, akikesetleg "nem követnek minket", ahogyan János mondta? Vajon mit kell annak, aki téged követ, elsődlegesen néznie a másikban; a jóságát, a tevékeny szeretetét-e (mely esetleg benne még több is, mint közvetlen tanítványaidban), vagy a "csatlakozás" tényét? Megsemmisíti-e a jó jóságát az, hogy olyan műveli, aki nem "csatlakozott"? Es bizonyos esetekben nem az teszi-e vonzóvá a nem-csatlakozottak részére az esetleges "csatlakozást", ha előzőleg mi "csatlakozunk" ahhoz a jóhoz, a jónak ahhoz a gyakorlatához, amelyetbenne tapasztaltunk (és tapasztalunk is, ha elsődleges törekvésünknekünk is a jó lesz, a közös jó, és nem az a "részleges", aminek a csatlakozás a pecsétje; hiszen a jó nem csatlakozás, hanem a jóra irányuló tevékenység kérdése, illetve eredménye). így töprengtem magamban, és egy lépéssel tovább mentem. "A- ki nincs ellenünk, velünk van", mondtad. Magamban ezt kérdeztem: - "És aki úgy művel - esetleg általunk elmulasztott - jót, hogy közben világosan ellenünk van - esetleg részben éppen azért, mert mi a jót elmulasztottuk?" A kérdés, jól tudom bonyolult; sem helyzetem nem engedte meg, sem a pillanat nem volt alkalmas rá, hogy fölvessem. De te, Uram, szokásod szerint, nyilván meghallottad, noha
