A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-04-01 / 4. szám

13

Nevemet az írások nem említik, történetem nincs, sehol nem esik szó rólam. Te azonban tudod, Uram, hogy én is ott voltam,a tanúid között.

Mindenki képzelhet olyannak, amilyennek akar; tarthat annak, aminek a kedve tartja; ez számomra is, és az ügy szempontjából is teljességgel mindegy. Nem fontos, honnét származom; esetleg én is Arimateából, mint József, "aki maga is várta Isten országát", és holttestedet lepelbe burkolta és saját sírjába temette; éppúgy lehetek Nikodémus barátja, mint akár maga Nikodémus; ez ismétlem, egyáltalánnem fontos. A dolog a fontos, nem az én személyem. Sőt, azt hiszem, a dolog szempontjából még hasznosabb is a személytelenségem. Mert így nem egy valaki teszi fel ezért vagy azért a kérdést, hanem mintegy maga a kérdés kérdez, személyektől és személyi érdektől függetlenül, és bizonyos időtlen érvénnyel, jobban mondva, minden időkre érvényes érvénnyel. De nem akarok erről bővebb fejtegetésekbe kezdeni, bár megvan hozzá a kellő iskolázottságom. (Nikodémust említettem az imént, róla pedig tudjuk, hogy tanácsos volt, Izrael tanítója, törvénymagyarázó farizeus, és amit ő alaposan tudott, azt én sem tudtam nála rosszabbul); ezúttal nem századok hagyományain csiszolódott értelmezési és megkülönböztetési - ha tetszik, csűrés-csavarási - képességeimet akarom gyakorolni, hanem a dologról akarok beszélni, a szemtanú hitelével, és a kérdést szeretném nem ugyan megtoldani - erre sem hivatott, sem elég avatott nem vagyok - hanem csak olyan erősen hangsúlyozni, hogy, ha szabad ezt a nagyképűnek látszó kifejezést használnom, időtlen időkig visszhangozzék.

Tanú vagyok, mondtam. Hogyan, hogyan nem, tanúja voltam a tanítványok elszomorító versengésének (nem az volt az elszomorító, hogy versengenek, hanem az, hogy azon versengenek, ki a nagyobb