A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-02-01 / 2. szám

\ 42 OZANAM Az egyetem és a nyo - rj mortanyák apostola Frigyes apja úgy gondolta, hogy az ügyvédi pálya felelne meg legjobban gyermeküknek. O ugyan inkább az irodalmi tevékenység után vágyakozott, de apja elgondolását józannak és gyakorlatiasnak találta és beleegyezett abba, hogy elvégzi az ügyvédi tanulmányokat. Egyelőre azonban nem tartották tanácsosnak, hogy ezeket megkezd­je Párizsban, mert ott politikailag nagyon nyugtalan volt a helyzet X. Károly király trónfosztása után. Az egyetemen is a kételkedők meg a hitetlenek vitték a szót, mind a tanárok, mind pedig a hallga­tók között. Ezért úgy döntöttek, hogy két évig Lyonban marad. A- múgy is csak 18 éves volt még. Majd hivatalnokoskodni fog egy ügy­védi hivatalban, az jóelőgyakorlat lesz számára. Hogy pedig az unal­mas hivatali munkát ellensúlyozza, otthon nekilátott az angol, német és héber nyelv tanulmányozásának, sőt még a szanszkritba is bele­kóstolt és egy művészeti iskolába is beiratkozott. Az ügyvédi hivatalban néhány írnoktársa azzal igyekezett a munka unalmasságát enyhíteni, hogy hangosan hencegni kezdtek egymásnak szennyes kalandjaikkal. Frigyes, feléjük fordulva, röviden és velő­sen csak ennyit mondott nekik: - Ne nekünk gyónjátok meg hitvány vi­selkedésieket. Erre a gyóntatószék magánya a megfelelő hely. Pró­báljátok csak meg. Sokkal jobban fogjátok érezni magatokat utána. A rövid letorkolás nagyon hatásos volt. A természeténél fogva zárkózott Frigyest még inkább próbára tették a művészeti iskola növendékei. Egyesek közülük abban lelték kedvüket, hogy gúny és nevetség tárgyává tettek mindent, ami a ke­resztények előtt szent volt. Ennek hallatára Frigyes amúgy is sápadt arca még színtelenebbé vált. Méltatlanságtól remegő hangon kezdte letorkolni őket, miközben felemelkedett székéről. Szavainak bántó élét azonban elvette az a nagy szeretet, amellyel képes volt mások lelkivilágába beleélni magát.

Next

/
Thumbnails
Contents