A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-02-01 / 2. szám
41 Jóleső tudat Isten népeként a katolikus egyházhoz tartozni, mely a keresztény tanítás alapján az embert Isten teremtményének, az emberi életet Isten adományának, az emberi lelket halhatatlannak, és Krisztus megváltói művében üdvösségre szenteltnek tekinti. Ez a körülmény a keresztény hívő számára megkönnyíti a krisztusi küldetést; megszenteli magunkban az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert s ezáltal az evangéliumi só és kovász erejével befolyásolni a környező emberi világot is. Megkönnyíti, de egyben meg is súlyosbítja felelősségét azokban az elkötelezettségekben, melyek számtalan lehetőséget kínálnak tanúságtételre; nem egymás pusztítására, hanem boldogítására. KÉRDEZTÉK, A mi korunkban nem értékesebb szolgálatot tesz-e az, aki mint "pápai önkéntes", vagy mint a "béke-hadosztályok" (Peace Corps) tagja szolgálja embertársai érdekeit pl. Dél-Amerikában, mintsem bogy belépne valamelyik szerzetesrendbe? FELELÜNK, A válasz teljesen az érdekelt egyéntől függ. Halsten arra ösztönzi az illetőt, hogy legalább ideiglenesen (1-3-5 évre) és szabadságának fenntartásával szentelje magát Isten érdekeinek és felebarátainak szolgálatára, akkor az illető kövesse ennek a meghívásnak a szavát. Ha azonban Isten arra hívja, hogy tökéletesen, fenntartás nélkül, az evangéliumi tanácsoknak egész életre való vállalásával adja át magát az O és felebarátai szolgálatára, akkor a szerzetesi hivatás visszautasítása a "pápai önkéntesség" vallatásával, valójában csak félmegoldás. Viszont a félmegoldás nyilvánvalóan nem egyenértékű a teljes megoldással! A szerzetesi hivatás el nem fogadása, pusztán elméletileg tekintve, nem vétek, hiszen Isten csak hív, édesget minket, de a tökéletesebb életállapotot soha nem erőszakolja ránk bűn terhe alatt. Hogy azután az ilyen egyénnek eföldi, de főleg túlvilági boldogsága mennyire fog megrövidülni a "félmegoldások" következtében, az csak odaát fog kitűnni.
