A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-02-01 / 2. szám

25

Cser László, S.J.

'W&W&í

Fönt állok a ház teraszán, hajnal van, tavaszi hajnal. Északnak nézek; a város még sűrű ködpaplanban csavarodva alszik. Lassanként azért mintha ébredezne. A vastag, de könnyű vattás paplant lassan lehántja magáról. Látszik hatalmas teste; bordái a felhőkarcolók. Álmosan sóhajt; szájából gőz és füst csap fel; a gyárak kémény-füstje.

Keletnek nézek: a nap éppen most hagyja el a horizont vonalát. Rózsaszínű uszályát maga után vonja. Homloka vérpiros. Vakít a fénye, de azért még elbírja az emberszem.

Nyugatnak nézek; a kölcsönfényűhold még ott sétál az égbolt alján, Olyan fehér, mint a reggeli tej. De olyan is, mint az üveggyöngy. Az ember fél, hogy leesik és összetörik. Olyan, mint egy fehér szappanbuborék. Nem szabad tovább fújni, mert szétpattan.

Délfelé nézek; a kertre. A pálmák tenyér-levelén a kámforfa sűrűzöldjén, az élettelen fahéjfák vékony ujjain, a szomorúfüzek fonál-ágain a nap fénye játszik. Ott, ahol a hold világít, még árnyékos az élet; ott ahol a nap, már ujjongó minden.

Madarak ugrálnak az ágakon. Ezek a csöppségek korán kelnek, sok a dolguk. Repülni kell, mert szép a tavasz. Dalolni kell, mert szép az élet. Imádkozni kell, mert jó az Isten.

Jó reggelt, tavasz, - mondom a teraszon és egy feketerigó elszáll fölöttem. - Jó reggelt, - Rittyenti vissza és eltűnik a lombsátor alatt, mert sok dolga van; fészket kell rakni, repülni és énekelni kell, tavasz van!