A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-12-01 / 12. szám
21 A zsidó rituálé összes imádságai közül ebben az áldásban fordul elő legtöbbször a szeretet fogalma. Szent Pál is az Atya szeretetét magasztalj a mindenekelőtt. Bár az Efezusiakhoz írt levél középpont- jábanKrisztus személye és megváltó műve áll, az Apostol mindenekelőtt az Atyának ad hálát, hiszen Tőle származik minden adomány; az ő örök szeretetének műve kiválasztásunk, istenfiúi hivatásunk. Tőle származik minden és mindennek hozzá kell majd visszatérnie, mert minden az Atya "dicsőségének magasztalására" van. (Ez a kifejezés "dicsőségének magasztalására" - eis epainon doxés a görög szöveg szerint, - háromszor is visszatér a levél elején.) Igen érdekes, hogy Szent Pál így az Atyához intézi az imádságot és nem Krisztushoz, akit pedig többször megnevez. így akarja kifejezni, hogy Krisztus a közvetítő. Igaz, az Újszövetségben (pl. az Apostolok Cselekedeteiben, 7, 59.) előfordul, hogy a keresztények Krisztushoz intézik az imádságot. Mégis; nem az különbözteti meg a keresztényt az izraelitától, hogy az előbbi most már Krisztushoz imádkozik Jahvé helyett, hanem hogy 'Jézus nevében" imádkozik az Atyához. Jézus nevében, vagyis Jézussal azonosulva, a Fiún keresztül és Őbenne. Amint a liturgia is Atyának nevezi Jahvét, de a szó jelentése egé- szenmás Szent Pálnál. Az Apostol "UrunkJézus Krisztus Atyjához" fordul, aki nekünk is Atyánk, mert a Fiúban öröktől fogva kiválasztott minket, hogy fogadott fiai legyünk. Tehát Isten szeretete, mely az istenfiúságkegyelménekforrása, nemcsupánaza szeretet, amelyről a ószövetség beszél, amellyel Jahvé szereti "elsőszülöttjét", Izraelt és kiválasztja az összes nemzetek közül, hanem az a szeretet, amellyel az Atya szereti egyszülött Fiát. Ezt a titkot, a Szentháromság titkát eddig, a jézusi kinyilatkoztatás előtt, senki sem sejthette. Ha az ószövetségi próféták Jahvé atyai, sőt sokszor anyaian gyengéd szeretetéről beszélnek is, mindig kihangsúlyozzák Jahvé transzcendenciáját, nehogy a túlságosan antropomorf, emberies elképzeléssel a pogány vallások, a bálványimádás kísértései eltérítsék a zsidó népet az egyedüli igaz Isten imádásától. Az Ószövetségben Istent általában Úrnak, Szabadítónak, Megváltónak és csak nagy néha szólítják Atyának. Ez utóbbi kifejezés, az "atya" megszólítás, a pogány vallásokban is megvan; Zeus pater; ezt csak olyan helyzetekben használja a Szent író, amikor a bálványimádás veszélye nem fenyeget és ilyenkor is többes szám elsőszemélyébenbeszél. Amikor a zsidó gyermek atyját szólítja, "apá"-t mond, pontosabban a családiasabb "Apu"-t. Az abba-nak körülbelül ez az utóbbi felel meg. De ha a zsidó ember Istenhez fordul, "atyánknak", "abinu"-nak szólítja Jahvét és legtöbbször hozzáteszi; Urunk Királyunk. Az újabb
