A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-12-01 / 12. szám
3 A legmosolygóbb KARÁCSONY a legmosolygóbb ünnep. Egy estére a legádázabb arcok is elsimulnak. Ordasok megszelídülnek, háborgók lecsillapulnak. Holnap talán már újrakezdik, de egy estére, legalább egy estére békét kötnek magukkal és a világgal. Megkeresik magukban az elfelejtett gyermekeket; vagy ha nem is akarják, megszólal bennük az elfelejtett gyermek. Annyi gyermekhang szól, énekel, örvendezik ezen az estén a világban, hogy bennük is megszólal az elfelejtett gyermek. Valahonnan messziről, vékonyka, cincogó kis hangon, olyan vékonyka hangon, hogy alig hallani, azt énekli bennük, egy belső pusztaság mélyén: - BÉKESSÉG A JÓAKARATÉ EMBEREKNEK! - És most estére elhiszik magukról, hogy ők is jóakaratú emberek. Egy esztendőn át csak magukra gondoltak, maguknak szereztek, martak, kapartak, harácsoltak. Most adnak; egyszerre megérzik, hogy ez jobb; adni! Egyszerre megérzik, hogy amit szereznek, harácsolnak, félredugnak, más elől elmarnak, az mind elmúlik, semmivé válik, moly megeszi, rozsda marja, szél elfújja, tűz megemészti. Csak az marad meg igazán, amit adnak. Azt senki, semmi el nem veheti tőlük többé. Azon nincs hatalma se molynak, se rozsdának, se szélnek, se tűznek. Minden mosoly elfakul egyszer; de van egy, amelyik nem fakul el soha; az, amit a mások arcán keltünk. Az a mosoly múlhatatlan. Az a mosoly még a síron is átvilágít. KARÁCSONY a legmosolygóbb ünnep. -Még az ordasokban is megszületik a bárány. Még a legmakacsabb vihar magvában is a béke. Egy egészen kevés jóakarattal. Didergő, cérnavékony hangú, T
