A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-12-01 / 12. szám

I

ADVENT

első vasárnapján a szentolvasmány a lélek hajnaláról beszél.

"Mólóban az éjszaka, közeledik a nappal. Hagyjuk el tehát a sötétség cselekedeteit és készüljünk fel a világosságra. Járjunk becsülettel, mint fényes nappal illik". S mindjárt meg is mondja, miképpen lehetséges ez: - 'Öltsé- tek magatokra az Úr Jézus Krisztust! "

Az egyházi év nem a világ teremtésének fölidézésével, hanem Jézus megtestesülésének ünnepkörével indul. Isten megtestesülése közöttünk magának a teremtésének is legcentrálisabb mozzanata ugyanis; Isten szeretetének megmélyebb megnyilvánulása. A teremtést nekünk a megtestesült Isten jelenti ezentúl, s ezért kell már é- letünkben, nem a világba, hanem az Úrba beöltöznünk.

A teremtés, mi idáig Isten hatalmáról beszélt s véghetetlen távolság és a titokzatos szépség nyelvén, ezentúl a szeretet bensősé- gességével szól hozzánk. Isten szeretet; szeretetből teremtett és az örök szeretetre hív bennünket.

Az evangéliumban Szent Lukács az Úr utolsó eljövetelét idézve; lényegében ugyanennek a teremtő, megtestesülő szeretetnek végső beteljesítéséről beszél. Az egyházi év, híven isteni tartalmához - nem egyszerű utánzata tehát a természet gyönyörű körforgásának, hanem mintegy a szeretet mélységeiben tárja föl előttünk a múlt időt, ahogy a szertartások szépséges, isteni koreográfiája is egyszerre mintázza a csillagok néma körforgását, s ugyanakkor előképe már a tiszta szeretetbe öltözött új teremtésnek, kifejezője az isteni megtestesülés véghetetlen intimitásának.

Isten és a teremtés, Isten és ember viszonyának, jelentésének-