A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-11-01 / 11. szám

Baják Mihály, S.J.

FÖLTÁMADUNK!

A babiloni fogság idején a zsidó nép már remélni sem merte, hogy még egyszer mint szabad és egységes nemzet életre fog kelni. Isten, ha meg is büntette, de nem felejtette el népét. Ezekiel prófé-Elmélkedés Halottaknapjára.tátlélekben egy nagy völgy szélére állította. A völgyethalottakcsont- jai borították nagy összevisszaságban. Az Úr szavára nagy mozgás és zörgés támadt; minden csont megtalálta amaga helyét, majd izom- zat és bőr födte be azokat. Aztán az Ur ereje éltető lelket küldött beléjük és íme, egy óriási néptömeg állt a próféta előtt. (Ez. 37.)

Ezzel a képpel jelezte az Ur, hogy az ő erejével új életre fog kelni sötét sírjából az ő népe. Képe ez azonban az általános föltámadásnak is, amikor majd Isten szavára megnyílnak a sírok a temetőkben, a világtörténelem csataterein, a tengerekben, úton útfélen, mindenütt, ahol emberek élnek. A teremtés volt első csodája az Urnák, az utolsó lesz a halottak föltámadása.

Aki sem Isten, sem a lélek létezésében nem hisz, az előtt persze egyszerűen nevetséges a föltámadás gondolata. Amikor Sz. Pál az athéni pogányok előtt a föltámadást említette, "némelyekgúnyolódni kezdtek" (Ap. Csel. 17, 32.) Kinyilatkoztatás nélkül, tisztán eszünkkel, nehezenis jövünk rá arra, hogy lesz föltámadás, bár azt valahogyan megfelelőnek találjuk. Az ember csak a test és lélek szoros egységében ember. Tehát természete ellen volna, ha a halhatatlan lélek örökre és végleg elválasztva maradna a testtől, amely egy egész földiéleten át részt vett a lélek minden jó és rossz cselekedetében. A lélekkel együtt kell majd elvennie tettei jutalmát vagy büntetését.

Döntő tényező azonban az Isten szava, amelyet megtalálunk a Szentírásban, úgy az 0-, mint még inkább az Újszövetségben. így pl. a Makkabeusok II. könyvében olvasunk a hét testvér és hős anyT