A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

4

Cser László, S.J.

KARÁCSONY

UTÁN

Karácsony körül kezdtem sajnálni magamat. Úgy elborított a munka, hogy függönye mögül alig láttam az ünnep lényegére, a melegfényű Örömre.

Hogy aztán mégis utolért a karácsony, azt az 1387-es évnek, Fra Angelico festő születésnapjának köszönhetem.

Kínai éveim missziós bajtársai időnként megnyilaznak leveleikkel. Ha a célpont én vagyok, a levelek tárgya kérés. Könyvek, apróságok, néha még írógép is. Most azt kérik, hogy gyűjtsék és küldjék el használt színes karácsonyi kártyákat. Ott Formózában nagy becse van ezeknek. Óvodás, elemista, de felnőtt hitújonc is ilyen kártyát kap, ha jól halad a katekizmusban. Misem könnyebb; kértem az apácákat, azok az iskolásokat, azok a szüleiket és csak úgy ömlött szobámba a sok színes kép. Kicsit válogattam, hogy a jelentéktelen ne szaporítsa a postai költséget.

Válogatás közben egyszer csak a padlóra csúszott Fra Angelico "Angyali Üdvözlete".

Arany alapon, sötétzöld kert csillogó virágai között áll az árkádos oszlopcsarnok. Az aranybrokát függöny előtt ül a hit, az áhítat, a szerénység asszonya, Szűz Mária. Előtte az öröm, a tisztelet és a küldetés szárnyas szelleme, Gábriel Angyal. A kép ilyen jó nyomásban egyszerre elbűvölt s mindjárt asztalomra tettem.

Ha már hálával tartozom neki, utánanéztem Fra Angelicónak. Eletadatai gyérek, nem tudtam meg sokat. Dominikánus barát volt testvérével együtt. Fiosoléban dolgozott, később Rómában a pápa megbízásaiban. Ez a szerény, miniatűröket pingáló szerzetes, aki visszautasította a püspöki méltóságot azért, hogy elmélkedése tárgyait képekbe imádkozza át, azt vallotta, hogy nem is lehet festeni addig, míg az ecsetforgató ember "krisztusi életet" nem él. Imádkozott hát sokat és gyakorolta azokat az erényeket, melyeket a szentírásból megfigyelt.