A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-09-01 / 9. szám

46

egészen leegyszerűsítve, a következő lépések vezetnek erre:

Először a tudós megfigyeli és feljegyzi az őt érdeklő természeti jelenségeket.

Utána összehasonlítja megfigyelését más tudósok megfigyeléseivel s ebből levonja a következtetéseket, vagy megalkotja munkaelméletét. Ebben előre igyekszik következtetni, jósolni arra vonatkozólag, amit eddig még nem tapasztalt kísérleteiben.

Végül kipróbálja az elméletet s annak eredményeit összehasonlítja feltevéseivel.

A tudományos módszer tehát a jelenségek r ends z erességén, előre megjósolható voltán alapul. Ebből pedig Istenre következtethetünk a Természetben. Istennőikül ugyanis esztelen önellentmondás lenne rendszerességre és következetességre számítani a természeti jelenségek esetében.

Az embernek az a képessége, hogy értékelni tudja a Természetben tapasztalható rendszerességet és következetességet, abból ered, hogy Isten az embert saját képmására teremtette. Amint feladjuk emberszabású Isten-fogalmunkat és elfogadjuk a Természetben megnyilvánuló bizonyítékokat arra nézve, hogy az ember Isten képmása, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amelytől kezdve fokozatosan felismerjük Isten magasztosságát.

Az ember még csak a tudás kezdeténél áll. Saját csekélységének tudatára ébred, amikor a csillagvilág felmérhetetlen világűrét kutatja, vagy amikor az anyagvilág és erő felfoghatatlan parányi egységeit keresi, amikor saját életénekröpke időtartamát összehasonlítja a vi- lágegyetem szinte időtlen életkorával. Homályosan megsejti, hogy az erőnek, térnek ősidőnek eddig ismeretlen méretei, megnyilvánulás - módjai létezhetnek. Felismeri az élet valóságát anélkül, hogy megértené lényegét. Mégis, ez a korlátolt ismeret is segíti őt annakfel- fogásában, hogy mily mérhetetlen terület áll még előtte tanulmányozásra s hogy minden a rendszerességen és következetességen alapul, így nyer betekintést Isten fenséges magasztosságába.

Minthogy a természeti tüneményekből az ember csak nagyonkor- látolt módon ismerheti meg Istent, a Beléje vetett hitnek is alapvető szerepe van létezésének elfogadásában. A személyes Istenbe vetett hit nagyon fontos az ember egyéni boldogságához. Az istenhívő természettudósnak azonban a tudományos felfedezések is nagy lelki kielégülést okoznak, mert jelentőségteljesebbé, teljesebbé teszik Istenről alkotott fogalmát.