A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

44 hetente még három beszédet mond, és nem is érzi, hogy egyáltalán vannak idegei. Mások a dadogástól, szégyenlős égtől, a nyilvános fel­lépéstől való félelemtől szabadultak meg ilyen módon. Még egyszer hangsúlyozzuk, ha azt akarjuk, hogy megváltozzék munkánk eredménye, vagy lelkiállapotunk, akkor először saját magunkra vonatkozó felfogásúnkat kell megváltoz­tatnunk. Mi nagyon hajlandók vagyunk arra, hogy a körülmények megváltoztatására várjunk, mielőtt felfogásunkon változtatnánk. Te­hát a rossz diák azt szeretné, hogy előbb eredményeket érjen el, s akkor majd tehetséges tanulónak fogja magát tartani. Ugyanígy az üz­letember, vagy akinek egyéb téren vannak sikertelenségei, először eredményeket szeretne látni. Aki aggodalmaskodik, először helyze­tének javulását kívánj a, akkor majd abba fogja hagyni az aggodalmas­kodást, - mondja. Akik erre várnak, olyanok, mint akik tétlenül, tátott szájjal várják, hogy a sültkacsa a szájukba repüljön. De még azok is hiába várnak erre, akik erőlködnek ugyan a siker elérésén, sőt reménykednek is benne, hogy ebben vagy abban a helyzetben si­kerrel jár majd vállalkozásuk, azonban saját magukról való felfogá­sukat egyelőre még nem adták fel, hanem erre csak akkor hajlandók, ha valóban teljesednek reményeik, legalábbis az eseteknagy részében. Az ilyen reménykedés, várakozás nem elég. Lehetnek alkalmi sikerek, de lesz bőven sikertelenségük is, s emiatt ki fognak tarta­ni helytelen felfogásukban. Ha gyökeresen változtatni akarnak hely­zetükön, először gyökeresen változtaniuk kell magukra vonatkozó véleményükön. X GYÓNÁS A POKOLBAN... Gyerekektől az ember néha olyasmit is tanulhat, amit egyébként semmiféle bölcs könyvben sem találhat meg. így járt az a hitoktató is, aki egy alkalommal ezt a kérdést intézte egy fiúcskához az első padbam - Jancsi, tegyük fel, hogy várat­lanul meghalnál egy autóbalesetben. Ha akkor lelked halálos bűn állapotában volna, hová jutnál? . A pokolba, atyám. - Helyest És ott mit csinálnál? - Jancsi habozott egy ideig,de azután kivágta: - Meggyónnékl - lgazán?Es mit gondolsz, kinél vé­gezhetnél szentgyónást? - Önnél, kedves atyáml

Next

/
Thumbnails
Contents