A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-08-01 / 8. szám
25 gyásában, ha igyekeznek azonnal megismételni, amit a rádióban, vagy televízióban hallanak s az is, ha valamilyen körülmény miatt nincs idejük az aggodalmaskodásra, vagy a túlságosan gondos beszédre. Mások azáltal szoktak le a dadogásról, hogy szándékosan igyekeztek dadogni. Miután ezt egy ideig gyakorolták, ugyanilyenkönnyen tudtak dadogás nélkül is beszélni, mikor erre törekedtek. A mások véleményétől való túlságos félelmet is lecsökkenthetjük, sőt teljesen megszüntethetjük kellő megfontolásokkal. így például, ha idegen nyelven kell beszélnünk, biztosra vehetjük, hogy mások megértők irántunk és első szavainkból felfedezik, hogy külföldiek vagyunk. Ahelyett, hogy emiatt megvetnének, inkább nagyra becsülik törekvésünket, mellyel igyekszünk megértetni magunkat velük fogyatékos nyelvtudásunk ellenére is. Ok is tudják, milyen nehéz idegen nyelven beszélni s legtöbbjük nem is próbálkozik meg ezért idegen nyelv tanulásával. Ugyancsak érdemes megfontolnunk, hogy mások számára nem vagyunk olyan jelentőségteljesek, vagy érdekesek, mint amilyeneknek képzeljük magunkat. Tehát sokkal kevésbé törődnek velünk, mint feltételeznénk. Nagyfokú beképzeltség, vagy kevélység kell ahhoz, hogy valaki a világközpontjánakképzelje magát s azt higgye, hogy mindenki őt figyeli. Amiatt sem kell aggódnunk, hogy néha belebotlunk egy szóba, vagy nem jut eszünkbe a megfelelő kifejezés. Ez is megesikminden- kivel, figyeljük csak meg másokon s figyeljük meg azt is, hogy általában milyen természetesen veszik ezt mások. Felesleges tehát vakondtúrásokból hegyeket csinálnunk. Még arra sincs mindig szükség, hogy az ilyen nyelvbotlásokat kijavítsuk. Ha így is megértik, amit mondani akartunk, nyugodtan menjünk csak tovább beszédünkben. Egy szónok a fellépéstől való nagy félelmében elfelejtette egész beszédjét. Szerencsére azonban feltalálta magát, s amikor elakadt, ezt mondta: - Kedves Hallgatóim, beszédem előtt csak két személy tudta az egész világon, hogy mit akartam mondani; Is ten és én. Most pedig csak Isten tudja! Ha valaki így feltalálja magát, ahelyett, hogy még jobban zavarba esne, valószínűleg megtalálja ismét a beszéd fonalát, miután a közönséggel együtt nevetett saját magán és így a gátló feszültséget levezette. Jó, ha beszéd közben figyeljük, hogy mások hogyan fogadják i
