A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-08-01 / 8. szám
12 ahol motozás után pincébe zárták és a köteléket levették róla. Azt a kis tárgyat még mindig őrizte és a szellőzőn átszivárgó fénynél végre megnézte. Egyszerű érem volt; az egyik oldalán a kereszt, a másikon a lourdesi Szűzanya képe. Abban a pillanatban mintha villám csapott volt leikébe, belátta, hogy elhibázta egész életét és nem távozhat már úgy, amint gondolta. Biztosan érezte, hogy valaki megsegíti. Nem is végezték ki, hadifogoly lett Oroszországban és így kezdett új életet Mária oltalma alatt. így is lehet az Istennel találkozni a sárban fekve minden remény nélkül. JÁNOS PÁPA NAPLÓJÁBÓL ... "En csak a pápa vagyok..." Előfordult, hogy valami olyasmit kértek tőle, hogy azt félt teljesíteni. Ilyen alkalmakkor XXIII. János szinte mentségül szerényen ezt mondta: "jaj, nem tehetem, sajnálom, én csak a pápa vagyok". Az utolsó hely... János pápa többször használta ezt a kedves kifejezést: - életemben mindig kerestem az utolsó helyet... Megöleli a g y i I ko st. Amikor János pápa a börtönöket látogatta, két rablógyilkost is meglátogatott a celláikban. Az egyik, miután megcsókolta a pápa kezét, nagy szorongással nézett a pápa arcába; 'Ön vigasztaló szavakat mondott nekem, mondotta, ezek olyan nagy bűnösre is vonatkoznak, mint amilyen én vagyok?" - Válaszul a pápa feléje hajolt és szeretettel átölelte... A bebörtönzött festménye__ Az egyik börtönlakó megfestette a pápa arcképét és azt neki a- karta ajándékozni. Amikor János pápa ennek a bebörtönzöttnek cellája előtt elment, megmutatta neki az ő munkáját, de a pápa nem gondolt arra, hogy ezt az arcképet készítője neki akarj a ajándékozni. Egy nappal később az újságok említést tettek erről az esetről és megírták a bebörtönzött csalódását. Amikor János pápa az újságok híradásából az esetről értesült, elküldte egyik prelátusát a festményért. Egybenmegbízta a prelátust, hogy kérjen bocsánatot az ő nevében és fejezze ki sajnálkozását az eset felett, hogy akaratlanul is szomorúságot okozott neki.